A marosvásárhelyi klub két csapattal vett részt a hétvégi viadalon, amelyen az ország legjobb tizennégy párbajtőröző alakulata mérkőzött meg egymással. A nyolcaddöntőben mindkét gárda sikerrel zárta a mérkőzését, az első számú együttes fölényesen győzte le a LPS Craiovát, míg a második számú csapat a Nagyváradi Bihorult múlta felül.
Aztán a legjobb nyolc között már csak a Marosvásárhelyi ESK I. tudott magabiztosan felülkerekedni ellenfelén, a Bukaresti UNEFS-en, és bejutott az elődöntőbe, míg az ESK II. vereséget szenvedett az Universitatea Craiovától, és a helyosztókon folytatta.
A dobogós helyekért zajló küzdelemben a Szabó Zoltán vezetőedző által irányított marosvásárhelyiek megküzdöttek a továbbjutásért, 39–34-re nyertek az Universitatea Craiova I. ellen, így pástra léptek a bajnoki címért.
Az aranycsatában Rigó Róbert, Tardi Ottó, Radu Andrei és Andrei Timoce vetélytársa a házigazda Szatmárnémeti VSK együttese volt, amely rendkívül szoros párharcban harcolta ki a finálét, egy ponttal győzött az U Craiova II. ellen. A döntőre azonban maradt erejük és érvényesítették akaratukat, végül 45–37-re nyertek a vásárhelyiekkel szemben, akik be kellett érjék az ezüstéremmel.
A harmadik helyet az U Craiova I. szerezte meg, a kisdöntőben nagy különbséggel nyertek klubtársaik, a második számú csapat ellen.
A Marosvásárhelyi ESK II. (Szabó Zoltán, Bagdan Kristóf, Daniel Popa, Sebeșan Claus) végül a hetedik helyen végzett, az 5–8. helyekért zajlott összecsapásokon előbb 45–31 arányban kikaptak az U Craiova III.-tól, majd 45–43-ra legyőzték a Bukaresti Steauát.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!