A születésnapját épp szombaton ünneplő Badiu végig megőrizte előnyét a Hargita Ralin, és végül kényelmes fórral, több mint fél perccel nyerter meg a versenyt. A második helyet szombaton délelőtt átvevő Andrei Gîrtofan pozícióját sem veszélyeztette senki, a kissé lassuló bolgár Martin Szurilov, aki először versenyzett Székelyföldön, végül megtartotta a harmadik helyet. Ez annak is köszönhető, hogy a harmadik homoródszentpáli szakaszon technikai hibával küzdött Bogdan Marișca, így kicsúszott az első közül.
Az utolsó lövétei szakaszon gondok adódtak, a csíkszeredai Adrian Teslovan/Cseh Vajk Imre páros gondokkal küzdött, így ők is hátrébb sorolódtak az összetettben. Érdekesség, hogy a rali legelső szakaszán, a bucsini gyorsaságin defektet kapott Maior-testvérek végül az összetett negyedik helyéig zárkóztak fel. Simone Tempestini, aki több mint húszperces hátrányt szedett össze a Bucsinon, kilenc gyorsaságit nyert meg a 12-ből.
Az eredmények hitelesítését követően visszatérünk a részletes összefoglalóval.
32. Hargita Rali
PS10 Homoródalmás 3 (6,13 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 3:04.4
2. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +4.0
3. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +4.6
4. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +5.2
5. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +7.3
6. Cuzma/Kammersgaard (Skoda RS Rally2) +8.1
...
9. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +11.5
13. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +17.2
20. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +30.9
PS11 Homoródszentpál 3 (6,35 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 2:55.4
2. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +6.0
3. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +8.0
4. Cuzma/Kammersgaard (Skoda RS Rally2) +8.1
5. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +9.5
6. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +10.8
7. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +11.5
...
11. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +17.3
18. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +31.6
PS12 Lövéte 3 Power Stage (13,20 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 6:35.7
2. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +4.0
3. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +11.8
4. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +12.3
5. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +28.7
6. Manole/Banca ( Skoda Fabia Rally 2) +38.6
...
10. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +9:21.2
A végeredmény
1. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) 59:37.9
2. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +38.6
3. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +1:20.6
4. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +2:56.0
5. Manole/Banca ( Skoda Fabia Rally 2) +3:09.8
6. Tatu/Găină (Skoda Fabia RS Rally2) 4:09.9
7. Titov/Szpirov (Skoda Fabia R5) +5:02.4
8. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +11:53.6
9. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) +21:36.5
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!