Hirdetés

Badiu karnyújtásnyira az első sikerétől a Hargita Ralin

Tempestini újabb két gyorsasági szakaszt nyert meg a Hargita Ralin
Fotó: Rallyphoto Hunters

2024. április 27., 16:55

Lassan a végéhez ér a Hargita Rali 32. kiadása, a délutáni, második hurkot Șerban Badea balesete megkavarta. Az élen Raul Badiu növelte előnyét, több mint fél perccel vezet az utolsó három szakasz előtt.

2024. április 27., 16:55

A regnáló romániai bajnok Simone Tempestini továbbra is jó ritmusban autózik, ha már a bucsini technikai hibája miatt nem fog dobogón végezni, azért a lehető legtöbb szakaszgyőzelmet be akarja húzni, míg az első hurkon mindhármat megnyerte, a másodikon kettőt húzott be, al övétei szakaszon kevesebb mint egy másodperccel maradt le az első helyről.

Az első helyet a Raul Badiu/Rareș Fetean páros birtokolja, összetettben több mint fél perc az előnye a másoddik helyre előrelépett Badiu/Fetean párossal szemben. A Hargita Ralin először versenyző Szurilov/Zdravkov bolgár duó lecsúszott a harmadik helyre.

Hirdetés

A második homoródszentpáli gyorsaságin Șerban Badea balesete miatt a csak az első 14 páros tudta teljesíteni a távot, a mezőny többi része összekötő szakaszként teljesítette a távot.

32. Hargita Rali
PS7 Homoródalmás 2 (6,13 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 3:06.7
2. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +2.6
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +4.8
4. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +5.4
5. Cuzma/Kammersgaard (Skoda RS Rally2) +6.4
6. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +6.7
...
10. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +12.7
13. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +19.2
25. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +30.6

PS8 Homoródszentpál 2 (6,35 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 2:57.3
2. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +2.3
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +3.1
4. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +4.1
5. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +6.7
6. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +9.5
7. Manole/Banca (Skoda Fabia Rally 2) +10.8
8. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +11.1

PS9 Lövéte 2 (13,20 km)
1. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) 6:44.4
2. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) +0.8
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +4.3
4. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +7.2
5. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +11.1
6. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +22.1
7. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +29.4
...
17. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +53.5
28. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +1:14.0

Összetettben
1. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) 46:45.8
2. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +32.9
3. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +51.7
4. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +55.5
5. Manole/Banca (Skoda Fabia Rally 2) +2:25.6
6. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +2:26.0

A további program
17.16 PS10 Homoródalmás 3 (6,13 km)
17.39 PS11 Homoródszentpál 3 (6,35 km)
18.07 PS12 Lövéte 3 Power Stage (13,20 km)
21.00 Díjátadó ünnepség (Márton Áron tér)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Brit Nagydíj és focimeccsek – vasárnap a tévében

Sportágakban gazdag vasárnap vár a sportszeretőkre, a gyorsaságimotoros-vébé a Brit Nagydíjjal folytatódik, lesznek meccsek a holland, a skót, a német, a magyar és román bajnokságokban is.

Aranyérmek sokaságával tért haza Kőszegről a Godako

Eredményes versenyt zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. A Kőszegen, 18. alkalommal megrendezett Ostrom Kupán a gyergyószentmiklósi ökölvívók tizenöt aranyérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben.

A tengerparton játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

A Konstancai Farul otthonában lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, egy helyen, mit és hol nézzük.

Új sportággal ismerkedhet meg Székelyudvarhely, nemzetközi diszkgolf-versenyt rendeznek

A székelyudvarhelyi Hillside pályán rendezik meg a Transylvania Open 2026-ot, amely Románia első, a Professional Disc Golf Association által hitelesített versenye. Nemzetközi mezőnyt fogadnak, először láthatunk diszkgolf megmérettetést Székelyföldön.

Kezdődik az újabb fociforduló – pénteken a tévében

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság Párizsban, a motorosok a Brit Nagydíjon köröznek, este pedig elkezdődik az újabb forduló a focibajnokságokban: az MTK-hoz látogat a Puskás Akadémia, az UTA pedig a Rapidot fogadja.

Hazai pályán játszik a CFR, idegenben lép pályára a Craiova – a csütörtöki sportműsor

Folytatódnak a labdarúgó Európa- és Konferencia Liga selejtezői, pályára lép a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is. A csütörtöki kínálatban emellett kerékpár, tenisz, női kézilabda és golf is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!