Tamás Szabolcs kölcsönjátékosként szerepelt a buzăui csapatban, ahol Alexandru Vrabiével, Dragoș Opreával és Alexandru Lipannal közösen a döntő csoportig menetelt a câmpulungi tornán. Buzău simán megnyerte selejtezőcsoportját, Slatinát 4–1-re, Dumbrăvițát és Jászvásárt 4–0-ra verte. Az elődöntős csoportban 4–1-es vereséget szenvedett a házigazda, egyben végső győztes Pristavu Câmpulungtól, Slatinát 4–1-gyel, a Besztercei Sportiskolát pedig 4–0-val fektette két vállra.
A buzăui együttes a döntőbe tovább vitte a Pristavu elleni vereséget, emellett 4–1-re legyőzte a Besztercei VSK-t, majd ugyanilyen arányban alulmaradt a Konstancai Sportiskolával szemben. A fináléban körbeverés történt, a végelszámolásnál Tamás Szabolcsék a harmadik helyen végeztek.
– mondta György István, a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub edzője.
A 17 éves Tamás Szabolcs korábban Vrabie oldalán ezüstérmet szerzett az ifjúsági 1-seknél és az U21-esek országos bajnokságán, ifjúsági 2-esként Román Kupát nyert, ifjúsági 3-ban pedig országos bajnok volt.
A câmpulungi tornán részt vett a Szabó Hunor, Balázs Csaba, Jenei Barnabás és Karácsony Dániel alkotta ISK csapata is (Sánduly Levente combizomszalag-sérülés miatt nem tudott játszani), a selejtezőcsoportban a Besztercei Sportiskola II-től 4–0-ra, míg a Pristavu Câmpulung III-tól 4–3-ra kapott ki, így nem jutott tovább, összesítésben a 16. helyen zárta a tornát.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!