Hirdetés

Az SZKC kikínlódta a döntetlent

Baranau tizenhárom másodperccel a vége előtt büntetőből egyenlített
Fotó: Barabás Ákos

2017. október 05., 19:50

Megszakadt a Székelyudvarhelyi KC jó hazai sorozata a férfi kézilabda Bölények Ligájában, csütörtökön este a Dunărea Călărași elleni mérkőzésen csak az eredmény után futott, végül egy pontot itthon tartott.

2017. október 05., 19:50

Ghiță felépült a sérüléséből, ám elővigyázatosságból nem nevezték a mérkőzésre. Gyengén kezdett a házigazda, az első gólt a hatodik perc elején Krivokapic szerezte, addig a vendégek a KC korábbi játékosa, Chikovani révén két gólt szereztek (1–2). Nem sokkal később nehéz helyzetbe került a KC,

a játékvezetők szerint támadásban Tálas lekönyökölte Fotachét, ezért egyből piros lapot kapott.

Hirdetés

Az adok-kapok a pályán és mellette is folytatódott, a nagy nyomást pedig a vendégek bírták jobban (11. perc: 3–5). Nehezen lehetett túljárni Șelaru eszén, így hiába játszott Krivokapic nagyszerű formában – gólokat és gólpasszokat szórt –, a vendégek tartották egy-két gólos előnyüket.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Da Rosa is jó napot fogott ki a kapuban,

védéseinek volt köszönhető, hogy nem léptek el még jobban a vendégek.

Chikovani gólerősen játszott, ötödik gólja után, 7–10-nél időt kért Dragan Djukic, az SZKC edzője. A rövid pihenő keveset javított a csapat játékán, hiszen Szadovij hiába lőtt két bombagólt a hajrában, így sem tudták ledolgozni a hátrányt.

Térfélcsere után az újabb egyenlítésre a 37 percig kellett várni, majd nemcsak az eredmény alakulása, hanem a játékvezetői páros döntései is borzolták a közönség idegeit (43. perc: 17–19). A KC nyáron eligazolt bosnyák irányítója, Peric jól mozgatta a vendégeket, a KC többször is emberelőnyben játszhatott, ám a Dunărea tartotta előnyét, az 52. percben három góllal vezetett (19–22).

Két hazai gól következett, ám hiába, a lelkes vendégek hamar visszaállították előnyüket, így kényelmes helyzetben várhatták a hajrát (56. perc: 21–24). A vége nagyon drámai volt, hiszen Baranau két értékesített büntetőjével egy gólra jött vissza a KC.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A végén az egyenlítésért támadhatott a házigazda,

Gurkovszki taglózta le Dragast, kék lap és büntető követezett, Baranau pedig ezúttal sem hibázott. Tizenhárom másodperc maradt, Chikovani távoli lövését Da Rosa pedig kivédte.

Adrian Petrea, a Dunărea edzője: „Szinte végig mi irányítottuk a meccset, jobbak voltunk mint a KC, de a fegyelmezetlenség miatt nem tudtunk nyerni. Az utolsó percekben nem dobtunk gólt, így megengedtük a házigazdának, hogy egyenlítsen. Kár érte, hiszen kellett volna győznünk.”

Da Rosa, SZKC: „Nagyon nehéz meccs volt, amin az utolsó öt percben tudtunk egyenlíteni, és így egy pontot szereztünk. Az utolsó dobás könnyebb volt, mivel kivideóztuk a meccs előtt. Fontos, hogy pontot tudtunk szerezni.”

Dragan Djukic, az SZKC edzője: „Rosszul játszottunk, Tálas pirosa miatt kaptunk egy sokkot az elején, ezért meg kellett változtassuk a védelmünket. A védelmünk jól működött, a támadásunk pedig nagyon akadozott. A mai pozitívum, hogy végig harcoltunk, egy pont lett a jussunk.”
Újabb hétközi forduló következik, a KC csütörtökön a HC Vaslui vendége lesz.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 6. forduló: Székelyudvarhelyi KC–Dunărea Călărași 24–24 (12–13), gólszerzők Baranau, Krivokapic 5–5, Mihalcea, Vilovski 4–4, Szadovij 2, Dragas, Tálas, Kuzmanoszki, Kovacevic 1–1; hétméteresek 8/7, illetve 2/2; kiállítások 2, illetve 10 perc; piros lap Tálas (9.). SZKC: Da Rosa – Baranau, Krivokapic, Kuzmanoszki, Tálas, Dragas, Kovacevic, játszott még Saldatsenka – Vilovski, Szőke, Balázs, Szadovij, Mihalcea.

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018), 6. forduló
2017. 10. 03., 00:00 Jászvásári Poli Bukaresti CSM 25–28
2017. 10. 04., 00:00 Bukaresti Dinamo CSU Suceava 31–26
2017. 10. 05., 00:00 Bukaresti Steaua Temesvári Poli 25–25
2017. 10. 05., 00:00 CSM Focșani Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 21–18
2017. 10. 05., 00:00 Tordai Potaissa HC Vaslui 33–20
2017. 10. 05., 00:00 Székelyudvarhelyi KC Dunărea Călărași 24–24
2017. 10. 05., 00:00 Fogarasi VSK Nagybányai Minaur 24–27

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!