Hirdetés

Az ország legnagyobb sakkversenyére készülnek Korondon

Több mint kétszázan jelezték már részvételi szándékukat

2017. szeptember 13., 11:13

Három évvel ezelőtt Sándor Levente korondi vállalkozó azzal a céllal hozta létre a Kerámia Sakk Egyesületet, hogy lehetőséget adjon az agytorna kedvelőinek a szervezett versenyzéshez.

2017. szeptember 13., 11:13

A csomafalvi születésű sakkfanatikus azóta két rangos nemzetközi verseny lebonyolításával is bizonyított. Két évvel ezelőtt 113-an ültek asztalhoz, míg a tavalyi megmérettetést hét ország 162 nevezőjével az utóbbi húsz év legrangosabb székelyföldi sakkeseményeként emlegették. Idén Sándor Levente olyan magasra tette a mércét, hogy

a korondi sportcsarnokban szeptember 25. és október 1. között megrendezendő III. Korondi Kerámia Kupa minden idők legrangosabb és legjobban díjazott (25 250 euró) hazai nyílt versenyének ígérkezik.

Hirdetés

A torna 115 ezer lejes összdíjalapjára eddig tizennyolc ország több mint kétszáz sakkozója jelentkezett, köztük van húsz nagymester (GM) és tizenegy nemzetközi mester (IM) is.

Sándor Levente három évvel ezelőtt indította el a Korondi Kerámia Kupa sakkversenyt •  Fotó: Sándor Levente Facebook oldala Galéria

Sándor Levente három évvel ezelőtt indította el a Korondi Kerámia Kupa sakkversenyt
Fotó: Sándor Levente Facebook oldala

A nagymesterek rangsorát a 2650 Élő-ponttal rendelkező orosz Anton Demcsenko vezeti, asztalhoz ül továbbá Andrei Istrățescu (2589) jelenlegi román bajnok, valamint a 18 éves, egri Gledura Benjámin (2600), aki többek között Anand és Karpov exvilágbajnokokat is legyőzte. A korondi sportcsarnokot hatszáz sakkozó befogadására készítik fel, és több mint huszonöt helyi panzió ad kedvező árat a verseny sikeres lebonyolítása érdekében.

A versenyzők és érdeklődők nagy létszáma kiemelt pontosságot és figyelmet követel a szervezőktől, ezért Sándor Levente főrendező munkáját a harmincéves szervezői tapasztalattal rendelkező csíkszeredai Biró Sándor nemzetközi rendező (IO) és nemzetközi mester (IM) is segíti. A Nemzetközi Sakkszövetség által is jóváhagyott eseményen csak a rendező által felkínált kedvezményes FIDE-csomagárat igénylők szerepelhetnek (kivéve a 30 km körzetben lakók és a különleges esetek), ez szállást, étkezést, valamint nevezési és rendezési díjat tartalmaz.

A hétnapos, kilencfordulós, svájci rendszerben lebonyolítandó főversenyen a 2000 Élő-pont felettiek indulhatnak, szeptember 25-én 22 óráig lehet nevezni, majd másnap 15 órakor indulnak a sakkórák. Az ötnapos, hétfordulós B csoportban az 1601–2000 Élő-pontosok, a C-ben pedig az 1600 Élő-pont alatti, illetve az Élő-pont nélküli sakkozók játszanak. Utóbbi két csoportba szeptember 27-én 22 óráig lehet benevezni, az első forduló pedig 28-án 9.30-kor kezdődik.

A klasszikus játékidejű versenyek több száz részvevője szeptember 28-án 15.30-tól hétfordulós villámsakkban is megküzd egymással, itt mindenkinek csak öt perc gondolkodási idő áll rendelkezésére.

Az eddigi jelentkezések alapján húsz nagymester és tizenegy nemzetközi mester is asztalhoz ül Korondon Galéria

Az eddigi jelentkezések alapján húsz nagymester és tizenegy nemzetközi mester is asztalhoz ül Korondon

Szeptember 28-án 19 órától lesz a verseny hivatalos megnyitója, melyre Sorin Avram Iacoban, a Román Sakkszövetség elnöke és Ionuț Dobronăuțeanu, az Európai Sakk Unió alelnöke is jelezte részvételi szándékát. A Román Sakkszövetség digitális táblák kölcsönzésével segíti a korondi rendezvényt, ezáltal a világhálón is követhetők lesznek a játszmák, és első alkalommal a szövetség főoldalára is felkerült Korond neve.

A díjátadó ünnepség október 1-jén 18 órától lesz, majd 20.30-tól a főrendező ünnepi vacsorára hívja a csomagár tulajdonosait. A háromnyelvű versenykiírás a Kerámia SE honlapján, a részvevők névsora az osztrák honlapon látható, a ROU országjelzésre kattintva. A főrendező (leventesandor73@yahoo.com) és a társrendező (birosandor64@yahoo.com) e-mailben várja a további nevezéseket.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!