Hirdetés

Az ország legjobb fiatal asztaliteniszezői gyűlnek össze Székelyudvarhelyen

Toró Dávid tavaly csapatban, egyéniben és párosban is korosztályos országos bajnok lett. Idén hazai pályán védheti meg címeit
Fotó: Erdély Bálint Előd

A székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezik meg a héten az U13-as korosztályú asztaliteniszezők csapatdöntőjét és az egyéni országos bajnokságát. Közel háromszáz fiatal sportoló érkezik, a hazaiak címvédésre készülnek.

Az U13-as csapatdöntőt szerdán és csütörtökön rendezik a sportcsarnokban, az egyéni, páros és vegyespáros megmérettetés péntektől vasárnapig tart, reggeltől estig adogatnak majd a fiatalok.

Hirdetés

A házigazda Székelyudvarhelyi ISK rekordot jelentő hét fiúcsapatot nevezett be a döntőre, míg a lányoknál premierként is indít együttest.

„A fiúknál a Toró Dávid, Sebők Márton, Bărdaș Márk, Gellei Kristóf csapatunk címvédőként indul, de nem vár rájuk könnyű megmérettetés, hiszen vannak komoly ellenfelek, mint a Beszterce, a Slatina vagy a Steaua.

Annyi ranglistaponttal rendelkező, fiatal tehetségünk van, hogy hét udvarhelyi csapat indul a döntőn, ez fantasztikus eredmény. Van egy lánycspatunk is, míg Székelyudvarhelyről az egyéni döntőn 25 gyereknek van joga játszani.

Toró Dávid pedig egyéniben és párosban is címvédőként indul, míg vegyespárosban tavaly bronzérmes volt” – mondta el megkeresésünkre György István, az ISK asztaliteniszedzője.

A fiúknál közel 40 csapat, míg a lányoknál 29 együttes indul az országból. Egyéniben több mint 180 fiú, illetve 110 lány nevezett be, így közel 300 gyermek veszi birtokba a városi sportcsarnokot a héten.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

A címvédővel szembeni vereség ellenére közel a legjobb négyhez a magyar női vízilabdázók

A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

A mozgássérült marosvásárhelyi sportoló, akinek szertefoszlottak a paralimpiai álmai

A marosvásárhelyi ifj. Soós Zsigmond (Öcsi) a kezét és a lábát is érintő ujjhiánnyal született, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy már 10 évesen atletizálni kezdjen, később pedig világrekordokat állítson fel és közel kerüljön a paralimpiához.

Képernyőn a hokisok Román Kupája, megismerjük a döntősöket

Elkezdődik a jégkorong Román Kupa négyes döntője, szombaton kiderül, hogy mely két gárda jut be a fináléba. Emellett női bajnokot avatnak az Australian Openen, folytatódnak a téli sportágak világkupaversenyei, pályán a Bayern és a Barcelona a topligákban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!