Immár ötödik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub (EGÖSK) a Tatárdomb Kupát, ahol ezúttal a magyarországi és romániai mezőny legjobbjai lesznek a házigazda egyesület vendégei.
Amint Huszár Árpád, az EGÖSK vezetője elmondta, a Tatárdomb Kupát a korábbi években szeptember elején a szárhegyi tatárdombi búcsúhoz kötve szervezték meg, amiatt is, mert ez az az alkalom, amikor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeknek az iskolakezdésre való lelki megerősítést nyújtja Böjte Csaba prédikációja, és mert számos ökölvívó az alapítvány neveltje.
Idén azonban közbeszólt az U14-esek Európa-bajnoksága, amely nagyon közel esett a Tatárdomb Kupa tervezett időpontjához, így a versenyt halasztani kellett a december 8-9-i dátumra.
Az idei versenyen szorítóba lép Fazakas István és Tallósi Vanessza is, akik az Eb-n bronzérmet szereztek. Kesztyűt húz itt Bogyor Dávid is aki szintén ott volt az U14-esek kontinentális versenyén, valamint Csiki Róbert, aki az U22-es Európa-bajnokságon szerepelt. És nyilván a hazai közönség előtt is megmutathatja a tudását Benedek Péter és Mailát István is, akik jelenleg Örményország fővárosában, Jerevánban az U16-os világbajnokságon képviselik Magyarország színeit. Péter az 52 kilós súlycsoportban, András a 63 kilósok mezőnyében bokszol a csütörtökön kezdődő viadalon, és a magyar válogatott edzőjeként Huszár Árpád is segíti őket, hogy minél jobb eredményekkel térhessenek haza.
A hazai közönség előtt szerepelni mindig különleges kihívás, ez is garantálja, hogy kemény, színvonalas meccsekre van kilátás a Tatárdomb Kupán.
A Hargita Megye Tanácsával partnerségben megrendezésre kerülő eseményt különféle szórakoztató programok és tombolasorsolások is színesítik majd, várhatóan remek élményt jelent majd a nézőknek. A belépés díjtalan lesz.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!