Az ITF sajtószolgálatának híre szerint a világszervezet a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet idején is tartja a kapcsolatot a Fed Kupa döntőjének érintettjeivel, így a magyar kormánnyal és a teniszszövetséggel egyaránt, hogy mihelyt lehet, kijelöljék az új dátumot.
A 12 csapatos finálét a Papp László Sportarénában négy csoportban bonyolítják le – egyelőre ismeretlen időpontban –, és az A betűjelűben kapott helyet a magyar női válogatott mellett a címvédő francia és az orosz nemzeti együttes.
A korábbi döntés értelmében az esemény döntőjének jövőre és 2022-ben is a magyar főváros adhat otthont. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az ebben a formában 2020-ban bemutatkozó finálé összdíjazása 18 millió dollár, melyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!