Kedden délután a sepsiszentgyörgyi Top Spin edzőteremben rendezték a férfi asztalitenisz Szuperliga hetedik fordulójának székely párharcát: a helyi Sepsi-SIC a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK gárdáját látta vendégül.
A párharcnak óriási téttel bírt, hiszen a két csapat csak a címvédőtől, a Bukaresti Steauától kapott ki, míg az odavágót az udvarhelyiek 3–1-re nyerték. Azaz, a tabella második helyéért küzdöttek meg a felek.
Az első mérkőzésen a vendégektől György Szilárd minden egyes játszmát jól kezdett, de Demeter Lehel rendre fordítani tudott, így a hazaiaké lett az első pont.
A második párban Dragoș Bujor nem nagyon tudta tartani a lépést Sebastian Losóval az első két játszmában. Az ISK-SZAK svéd idegenlégiósa a harmadik szettben nem zárta le a találkozót, 15–13-ra nyerte ezt ellenlábasa. A negyediket behúzta Loso, így összesítésben egyenlítettek.
A harmadik asztaliteniszezők mérkőzésén Kanabé Szilárd–Tamás Szabolcs összecsapást rendeztek. Végig magabiztosabb játékot mutatott utóbbi, így már a székelyudvarhelyieknél volt az előny.
Demeter és Loso jöttek vissza az asztalhoz, a vendégek sportolója esélyt sem adott, 3–0-ra diadalmaskodott, így összesítésben 3–1-re nyert az ISK-SZAK.
Ezzel a sikerrel a György István által felkészített Székelyudvarhelyi ISK-SZAK nagy lépést tett, hogy a pontvadászat végén legalább meglegyen az ezüstérme – azaz fennállása legsikeresebb idénye lehet ez, ezidáig egy bronzéremmel büszkélkedhetnek. Persze, ezért még tenniük kell, legközelebb hazai környezetben, a városi sportcsarnokban játszanak, vasárnap 17 órától a CSM Focșani lesz az ellenfelük.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!