Hirdetés

Az Inter nyerte a gyergyói futsalrangadót

Fotó: Gergely Imre

2018. december 15., 18:30

Gólokban gazdag, látványos összecsapáson győzött a Gyergyószentmiklósi Inter a Gyergyóremetei Kereszthegy ellen szombat délután. A másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokság őszi szezonjának zárómérkőzésén két játékos is mesterhármast ért el.

2018. december 15., 18:30

A gyergyószentmiklósi Basilides Tibor sportcsarnokban zajlott a mérkőzés, ami azért volt különleges, mert az Inter Gyergyó rendszerint a jobb körülményeket biztosító gyergyószárhegyi csarnokban rendezi hazai meccseit. Ott is népes közönség előtt szoktak játszani, de most igazán hazai pályán érezhették magukat, telt ház előtt zajlott az összecsapás. Igazi rangadóhoz illő volt a hangulat is, hangos szurkolással mindkét oldalon.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hirdetés

A két csapat is igyekezett kihozni magából a maximumot. A mérkőzés eleje a Kereszthegy számára alakult jobban, Puskás Áron szerezte meg a vezetést, majd egy percen belül két remek szabadrúgásgólt láthattak a nézők. Előbb egyenlített az Inter, majd a remetei csapat visszavette az előnyét. Ezután is magas fokozaton pörögtek a csapatok, volt dolga bőven mindkét kapusnak, mind Portik Csaba, mind Nagy Zsombor számos bravúrt mutatott be. A félidő közepén egyenlített az Inter,

és innen nem volt megállás, a szünetig még négyet vágtak a narancssárga-feketében játszó szentmiklósiak.

A szünetig Kereszthegynek még egyszer sikerült betalálnia, így 6–3-as állásnál mehettek az öltözőbe a csapatok.

A három gólos különbség talán még nem lett volna döntő, de a szünet után megsérült a remeteiek legjobbja Gabriel Doltea , és nem tudta folytatni a játékot. Az irányító nélkül maradt vendégcsapatot pedig így már simán felülmúlta a szervezettebb Inter. 9–4 lett a vége. A hazaiaknál Péter András, a vendégeknél Puskás Áron mesterhármast ért el.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A találkozót sajnos egy kellemetlen incidens is beárnyékolta. Fél perccel a vége előtt egy felháborodott gyergyóremetei szurkoló megütötte az egyik játékvezetőt. A tettlegességet elkövető személy a mérkőzés után üzenetet juttatott el a hozzánk, a nyilvánosság előtt is bocsánatot kér viselkedése miatt a gyergyószentmiklósi közönségtől és a csapatoktól.

Az eseménynek jótékonysági jellege is volt, a nézők nagy mennyiségű tartósélelmiszer-adománnyal járultak hozzá az Együtt egymásért szentmiklósiakért jótékonysági akcióhoz, az élelem nehéz sorsú családok karácsonyát teszi szebbé.

Teremlabdarúgó 2. liga, 9. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter–Gyergyóremetei Kereszthegy 9–4 (6–3)
Gólszerzők: Fodor Tamás (6.), Berecz Norbert (10., 13.), Cine Hunor (14., 14.), Péter András (16., 27., 39.), Răzvan Hofman (27.), illetve Puskás Áron (6., 7., 36.), Sándor Levente (17.)

Korábbi eredmények:
Marosvásárhelyi VSK–Fortius Buzău 6–2 (2–1)
Kézdivásárhelyi SE–Ceahlăul Piatra Neamț 7–6 (3–1)
A Galaci United II. és a Segesvári Pro Tineret szabadnapos volt

Teremlabdarúgó 2. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Marosvásárhelyi VSK 13 11 0 2 83–36 33
2. Kézdivásárhelyi SE 12 8 1 3 86–52 25
3. Galaci United II. 13 8 0 5 48–44 24
4. Fortius Buzău 11 7 0 4 58–47 21
5. Gyergyóremetei Kereszthegy 13 6 1 6 50–58 19
6. Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 13 4 0 9 72–67 12
7. Inter Gyergyó 12 2 1 9 44–71 7
8. Segesvári Pro Tineret 13 2 1 10 50–116 7
9. Pro Academy Fălticeni 0 0 0 0 0–0 0

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!