Hirdetés

Az eső sem zavarta meg Tempestinit

Marișca harcban áll a dobogó második helyéért
Fotó: RallyPhoto Hunters

2020. július 18., 16:23

A Hargita Gyöngye Tess Rali összetettjének élén álló Simone Tempestini nyerte a második hurok három gyorsasági szakaszát, így gyakorlatilag semmi sem veszélyezteti újabb sikerét.

2020. július 18., 16:23

A tervekbe kissé beleszólt az időjárás, a lövétei gyorsasági szakasz első felében, majd idővel az egész szakaszon esni kezdett az eső. Ám ez sem lassította le Simone Tempestinit, aki megnyerte a második hurok mindhárom gyorsasági szakaszát. Mögötte éles harc folyik a második helyért Dan Gîrtofan és Bogdan Marișca között, összetettben előbbi előnye nyolc másodperc.

Hirdetés

A nap folyamán többen is feladásra kényszerültek, köztük volt az összetett negyedik helyén található Alexandru Pițigoi, aki a PS10-en felborult a Porsche 911 GT3 autójával.

A PS10-en csak az első nyolc pilótának van mért ideje, a többiek összekötő szakaszként teljesítették a pályát Pițigoi balesete miatt. A versenyzők számára a korábban teljesített időt (PS7) hagyták jóvá.

Még egy szakasz maradt hátra, 17.50-kor még egyszer teljesíti a mezőny a lövétei gyorsasági szakaszt, ami egyben power stage is.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

A csíkszeredai Adrian Teslovan–Cseh Vajk Imre Lövétén a 8., Karácsonyfalván a 10. leggyorsabb időt autózták.

Hargita Gyöngye Tess Rali

PS8 Lövéte 2 (12,75 km): 1. Tempestini 7:35.1, 2. Marișca +5.9, 3. Gîrtofan +6.7, 4. Maior +7.8, 5. Pițigoi +9.0, 6. Răspopa +24.2

PS9 Homoródkarácsonyfalva 2 (6,70 km): 1. Tempestini 3:11.3, 2. Pițigoi +1.3, 3. Gîrtofan +2.4, 4. Marișca +2.9, 5. Răspopa +13.6, 6. Maior +14.3

PS10 Homoródszentmárton 2 (6,65 km): 1. Tempestini 3:23.9, 2. Gîrtofan +0.6, 3. Marișca +4.0, 4. Răspopa +12.3, 5. Maior +14.0, 6. Dolofan +16.1

Részletes eredmények itt.

A Hargita Gyöngye Tess Rali programja
Július 18-án, szombaton:
17.51 PS11 Lövéte 3 (12,75 km)
20.30 Díjátadó ünnepség Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren.
A Hargita Gyöngye TESS Rali kiemelt médiatámogatója a Székelyhon és az Erdélyi Sport.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!