Hirdetés

Az első tornagyőzelmére hajt vegyespárosban a Góbék Teqball Team

Los Angelesben négyen képviselik a Góbék Teqball Team csapatát, Ilyés Szabolcs, Barabási Kinga, Ester Viana Mendes és Györgydeák Apor
Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team

Két rangos nemzetközi versenyen lesznek érdekeltek egy héten belül a Góbék Teqball Team sportolói, előbb Los Angelesben, majd Dubajban állnak asztalhoz. A kiemelt teqballosok célja ezúttal is az éremszerzés, vegyesben a klub első tornagyőzelmére hajtanak.

2023. február 23., 11:50

A közel egy hónappal ezelőtti szezonnyitó szkopjei verseny után – amelyen a világranglista-vezető Györgydeák Apor ezüstérmet szerzett, a párosoknál pedig az élmezőnyben végeztek – újabb kemény próbatétel vár a székely teqballosokra, rövid időn belül két tornán is helyt kell álljanak a páros versenyszámokban.

Kapcsolódó

Péntektől vasárnapig az amerikai körverseny Los Angeles-i állomásán négy játékossal vesznek részt, férfi párosban a világranglistán harmadik helyezett Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor duó, vegyesben a Györgydeák és a brazil Ester Viana Mendez, illetve az Ilyés és Barabási Kinga alkotta páros lesz érdekelt. A március 2. és 5. között zajló dubaji tornára már 18 fős kerettel utaznak, Ilyés társa ezúttal Miklós Tünde lesz, hozzájuk pedig még 14 játékos csatlakozik, közülük 11-en középiskolás fiatalok.

Hirdetés

A Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team csapatvezetője, egyben játékosa, Ilyés Szabolcs ismertette, hogy mindkét tornán jelen lesznek a világ legjobb játékosai. Los Angelesben a csoportmérkőzések még teremben zajlanak, majd az egyenes kieséses szakaszban szabadtéren játszanak Venice Beach-en, de nem homokon, hanem egy, külön erre a tornára felállított pályán. Dubajban teljes mértékben kinti bajnokságot szerveznek a Burj Khalifa szomszédságában, a központi parkban, Ázsiában ez lesz az első kiemelt bajnokság.

Az elmúlt három hétben a székelyudvarhelyiek együtt készültek a brazil Ester Viana Mendezzel, aki a női párost játszó teqballosok közül az egyik legtehetségesebb játékos.

A tavalyi Los Angeles-i tornán már együtt játszottak Györgydeák Aporral, az elődöntőben az aktuális világbajnokot nagy meccsen sikerült legyőzniük, majd a döntőben az év végén világbajnoki címet szerzett Bakó Ádám-Vasas Lea magyarországi párostól kaptak ki két szoros szettben. „Úgy gondoltuk, hogy ha három héten keresztül vele együtt tudunk edzeni, akkor nagyon jó esélyeink vannak vegyespárosban Los Angelesben és Dubajban is. Nagyon erős három héten vagyunk túl, jól sikerültek az edzések, egy minőségi játékos pluszt hozott be az edzésekbe. A szkopjei tornával ellentétben kiváló felkészülést vittünk véghez, pozitívan állunk a két torna elé” – mutatott rá.

A célokról Ilyés Szabolcs megjegyezte, a kiemelt sportolókkal szeretnének mindkét tornán dobogón végezni. A Györgydeák Apor-Viana Mendez vegyespárost mindkét versenyen a döntőbe várják, és szeretnék, ha az egyik tornát meg is nyernék, ez lenne a Góbék Teqball Team számára az első tornagyőzelem vegyesben a nagy nemzetközi viadalokon, amelyeken eddig több dobogós helyezést szereztek.

Férfi párosban Ilyés és Györgydeák célja egyértelműen az éremszerzés, a legjobb lenne számukra, ha döntőt játszanának. Ilyés Szabolcs és Barabási Kinga eléggé erős párost tudnak alakítani, a csapatvezető szerint a kieséses szakaszban mindenképpen ott kell legyenek, bárkivel is játszanak, éles meccseik lesznek. Hasonló a célja az Ilyés és Miklós Tünde alkotta vegyespárosnak, utóbbi a két évvel ezelőtti lengyelországi világbajnokságon Györgydeák Aporral a harmadik helyet szerzett. A fiatalokkal szemben az az elvárás, hogy amellett, hogy egyre több tornatapasztalatot és rutint szereznek, mérkőzéseket nyerjenek, sőt pár esetben a csoportból való továbbjutás is elérhető számukra.

A Góbék Teqball Team játékosainak pályafutásában a legfontosabb sorozat következik, hiszen a Los Angeles-i és dubaji torna után az utolsó két versenyen vesznek részt a nyári krakkói Európa Játékok kvalifikációjában, március közepén Madridban, március végén Podgoricában biztosíthatják be helyüket az „európai olimpián”.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!