Az észak-macedón fővárosban csütörtöktől vasárnapig zajlottak a küzdelmek, a székelyudvarhelyi küldöttség kilenc játékossal képviseltette magát a kiemelt tornán, amelynek eredményei beszámítottak a nyári krakkói Európai Játékok kvalifikációs sorozatába.
A férfi egyéni világranglistát vezető Györgydeák Apor világbajnoki címvédőként idén először lépett pályára. Menetelését csak az egyesen kieséses szakaszban kezdte, ahol sorra magabiztosan vette az akadályokat, a bolgár Slavkovot, a lengyel Franczukot és Kaminskit is két szettben múlta felül. Aztán az elődöntőben nehéz feladat várt rá a kétszeres világbajnok, magyarországi Bányik Csaba ellen, akit egy végig kiélezett mérkőzésen, döntő játszmában sikerült legyőznie.
A székely világklasszis továbbjutásával összejött az álomdöntő a rivális, négyszeres világbajnok és a világranglistán második helyezett, magyarországi Blázsovics Ádámmal. Az aranyéremért zajló vasárnapi összecsapás nem is hozhatott mást, mint parázs csatát a sportág két legjobb játékosa között, a győztes kiléte döntő játszmában dőlt el.
Az első szettben szoros volt a küzdelem, Györgydeák egy ponttal maradt alul, a második játékrészben viszont magabiztos játékkal 12–6-ra nyert és kiegyenlített. A mindent eldöntő játszmában a székely teqballos hárompontos hátrányból állt fel és fordított is, 10–8-ra vezetett, de előnyét nem tudta megtartani, az utolsó négy pontot Blázsovics hozta, ezzel ő ünnepelt tornagyőzelmet, és visszavágott a tavaly nyári, nápolyi döntőben elszenvedett vereségért.
Az egyéni versenyben érdekelt többi sportoló közül Levik Boldizsár és Feleki Gellért csoportelsőként jutott a főtáblára, előbbi a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztes Blázsovics Ádámtól, utóbbi a legjobb 32 között búcsúzott.
Mitri Rita csoportmásodikként kvalifikált az egyenes kieséses szakaszba, ahol a később döntőbe jutó, magyarországi Kota Gabriellával szemben maradt alul.
A vb-bronzérmes, negyedik helyen kiemelt férfi páros, Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs nem kellett csoportmeccseket játsszon. A legjobb tizanhat között a lengyel, a negyeddöntőben pedig a cseh válogatottat győzték le.
A final fourban a novemberi világbajnokságon döntős párosok ellen kellett bizonyítsanak: az elődöntőben a Mitro és Marojevic alkotta világbajnok szerbek, a kisdöntőben pedig a vb-ezüstérmes Blázsovics Ádám–Bakó Ádám magyar duó ellen veszítettek, így a negyedik helyen végeztek.
Levik és Feleki párosa egy győzelemmel és egy vereséggel zárt a csoportkörben, a rangadón döntő szettben kaptak ki a dán válogatottól, így nem sikerült a továbbjutás számukra.
Vegyes párosban a világbajnoki ötödik helyezett Ilyés Szabolcs és Mitri Rita képviselte a székely színeket, akik három nyert mérkőzéssel csoportgyőztesként jutottak tovább. A nyolcaddöntőben sikerrel vették a franciák elleni párharcot, de aztán
a vb-negyeddöntőhöz hasonlóan ismét a szerbek állták útjukat, így nem sikerült a legjobb négy közé kerülés és maradt az ötödik hely számukra.
A fiatal játékosok Simó Bence, Gergely Péter, Fóri Endre és Péter Zalán egyéniben és férfi párosban nem tudtak mérkőzést nyerni a csoportkörben, de szettgyőzelmeket szereztek, és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!