Hirdetés

Az élmezőnyből várják az utolsó fordulót a magyarok a budapesti sakkolimpián

A budapesti sakkolimpia mindkét versenyén az indiai válogatott áll az élen
Fotó: facebook/ ChessBase India

2024. szeptember 22., 11:11

A magyarok legjobb férfi együttese döntetlent játszott Szerbia élcsapatával a budapesti sakkolimpia tizedik fordulójában, a női válogatott pedig legyőzte Vietnámot a szombati játéknapon. A románok mérlege szintén egy győzelem és egy döntetlen.

2024. szeptember 22., 11:11

Mind a két versenyben van esély, hogy a magyar együttes a legjobb nyolc között végezzen.

A nyílt szekcióban a magyar férfi válogatott tagjai közül Berkes Ferenc – aki a korábbi kilenc fordulóban minden alkalommal asztalhoz ülő Gledura Benjámint helyettesítette – sötéttel játszva remiben egyezett ki a negyedik táblán, miként tette azt a harmadikon az orosz születésű Szjugirov Szanan is, aki csaknem négyórás csata végén végzett döntetlenre a világos bábukat vezetve.

Hirdetés

Az éltáblás Rapport Richárd világossal a 69. lépésben, csaknem ötórás csata után egyezett ki döntetlenben ellenfelével, míg a válogatott másik nagy visszatérője, Lékó Péter sötéttel szerzett fél pontot második táblásként. A 2:2-es döntetlennel mindkét válogatott egy-egy mérkőzésponttal gazdagodott.

Lázárné Vajda Szidónia •  Fotó: Magyar Sakk-szövetség Galéria

Lázárné Vajda Szidónia
Fotó: Magyar Sakk-szövetség

A nőknél Hoang Thanh Trang a második táblán a világos bábukat irányítva a vietnámiakkal vívott meccs leghosszabb partijában játszott döntetlent, s ugyanígy zárt a harmadik táblán Papp Petra, a negyedik táblán pedig Lázárné Vajda Szidónia. A mindössze 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka sötéttel is szenzációsan teljesített, s kitűnő végjátékkal a teljes pontot begyűjtve vezette győzelemre a magyar négyest.

Jól szerepel a román női válogatott •  Fotó: Román Sakk-szövetség Galéria

Jól szerepel a román női válogatott
Fotó: Román Sakk-szövetség

A román férfi válogatott döntetlent játszott Iránnal, a női pedig legyőzte Brazíliát.

Eredmények, 10. forduló:

Férfiak: Magyarország–Szerbia 2:2, Magyarország B–Brazília 1.5:2.5, Magyarország U25–Új-Zéland 3.5:0.5 és Románia–Irán 2:2. Az állás: 1. India 19 csapatpont (380.5 Sonneborn-Berger-pont), 2. Kína 17 (334), 3. Szlovénia 16 (317), …8. Magyarország A 15 (285.5), …15. Románia 14 (277.5), … 42. Magyarország B 12 (236), …50. Magyarország C 12 (220)

Nők: Magyarország–Vietnám 2.5:1.5, Magyarország B–Venezuela 4:0, Magyarország U25–Bolívia 2.5:1.5 és Románia–Brazília 3:1. Az állás: 1. India 17 csapatpont (339), 2. Kazahsztán 17 (321), 3. Egyesült Államok 16 (333), …8. Magyarország 15 (303), …, 14. Románia 14 (271.5), … 42. Magyarország B 12 (220.5), …48. Magyarország C 12 (200)

A svájci rendszerű, 11 fordulós sakkolimpia vasárnap zárul. A nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Az FK Csíkszereda fővárosi kiszállása nyitja a fordulót a Szuperligában

A Bukaresti Rapid otthonában játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga péntek esti nyitómérkőzésén. A 2. Ligában Steaua–Dinamo SK párharcot rendeznek, a külföldi focimeccsek mellett tenisz, curling, röplabda és golf szerepel még a programban.

Több mint egy tucat világbajnoki aranyat nyertek a marosvásárhelyi lábteniszezők

Összesen tizenhárom aranyérmet szereztek a román válogatottat képviselő marosvásárhelyi sportolók a ciprusi Famagusztában rendezett FIFTA lábtenisz-világbajnokságon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!