Hirdetés

Az élmezőnyből várják a visszavágót, ott is maradnának a székelyföldi asztaliteniszezők

Az elmúlt idényekben rendre a dobogón zártak a székelyföldi asztaliteniszezők
Fotó: Csató Andrea

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC vezeti a férfi asztaliteniszezők Szuperligáját, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a negyedik az alapszakasz felénél. Mindkét együttes az éremszerzésért harcol.

Szombattól keddig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga tavaszi idényének teremtornáját. A mezőny két székelyföldi csapata egészen jó pozícióból várja a folytatást: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC az élről, míg a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK egy ponttal lemaradva a negyedik helyről vág neki a bajnokság második felének.

„Voltak változások a csapatok összetételén, így még nehezebb lesz a visszavágó, mint volt az őszi teremtorna. Nálunk ugyanaz a keret, egy hete megérkezett Loso, így együtt hangoltunk erre a maratonra. Bízom a fiúkban, úgy látom, hogy egészen jó formában vannak.

A legfontosabb, hogy tartsuk a lépést az élbollyal, az első négy között zárjuk az alapszakaszt. Így a play-offban az érmekért legyünk küzdelemben”

– mondta el a Székely Sport megkeresésére a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK edző-játékosa, György Szilárd, aki még Sebastian Loso, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente játékára számíthat.

Hirdetés

Oláh-Székely Olivér, a Sepsi-SIC asztalitenisz szakosztályának menedzsere közölte, hogy egy nagyon kemény hétvégére számítanak, ahol egyértelmű a cél.

„Az első helyről várjuk az összecsapásokat, azonban a legjobb négyben kell végeznünk. Igazából úgy állunk hozzá, hogy ez már százszázalék biztosan sikerült is, ettől függetlenül nehéz mérkőzésekre számítunk. A gyengébb csapatok is erősítettek, a legtöbb helyen változott a felállás, mindenki bizonyítani akar” – nyilatkozta a szakosztály menedzsere a Székely Sport érdeklődésére. Hozzátette, hogy

sajnálatos módon a háromszéki klub egyik legerősebb játékosa, Huzsvár Erik sérülés miatt nem lesz hadra fogható, emiatt nem is utazik el a hétvégi összecsapásokra.

Sajnos nem számíthatunk Erik játékára, azonban semmi sincs veszve. Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint szerepelni és kiderül mire lesz elegendő.

Nagy esély van rá, hogy a rájátszásban majd a Steaua csapatát kapjuk ellenfélül, ilyenkor pedig megéri már taktikázni is akár, hogy ki hányadik helyen végez, ha szeretne egy-egy együttest elkerülni a folytatásban” – hangsúlyozta Oláh-Székely Olivér.

György Szilárd, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK edző-játékosa •  Fotó: Csató Andrea Galéria

György Szilárd, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK edző-játékosa
Fotó: Csató Andrea

Elmondása szerint a játékosok kiváló kondicíóban vannak, magabiztosan várják a kihívásokat, ahol a hosszú meccsek ellenére nem is fizikálisan, hanem sokkal inkább pszichésen kell helytállniuk.

„Az ősz során több 3–2-es meccset játszottunk, volt rá példa, hogy akár négy és fél órát is tartott egy összecsapás.

Ilyenkor egy játékos nagyon elfárad fejben, ráadásul az asztalitenisz egyébként is elősorban mentálisan tesz próbára. Tudni kell hogyan lépj fel az ellenféllel szemben, mi a gyengesége, mit lehet felhasználni ellenére, összetett dolog.

Amikor pedig ilyen hosszú időn keresztül kell helytállni egyhuzamban, akkor fejben elfárad az ember. Összességében viszont úgy gondolom, kiválóan bírják az efajta gyűrődést a fiúk és nem csak a mi csapatunkban, hanem a mezőnyben bárki” – fűzte hozzá a szakosztály menedzser.

A tornáról a TVR Sport élőben közvetít mérkőzéseket, az előzetesen közzétett terv szerint az ISK-SZAK hétfő 10 órától kerül képernyőre a Beszterce ellen, a Sepsi-SIC pedig kedden 10 órától a Bukaresti Steaua ellen.

Férfi asztalitenisz Szuperliga, tavaszi teremtorna, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi meccsek időpontjai

Szombaton

10 órától: Sepsi-SIC–Újszentes, ISK-SZAK–Konstanca.
16 órától: Sepsi-SIC–Focșani, Steaua–ISK-SZAK.

Vasárnap

10 órától: Újszentes–ISK-SZAK, Sepsi-SIC–Beszterce.
16 órától: Focșani–ISK-SZAK, Sepsi-SIC–Konstanca.

Hétfőn

10 órától: ISK-SZAK–Beszterce, Craiova–Sepsi-SIC.
16 órától: ISK-SZAK–Sepsi-SIC.

Kedden

10 órától: Steaua–Sepsi-SIC, ISK-SZAK–Craiova.

Az élboly:

1. Sepsiszentgyörgy 13 pont,
2. Steaua 13,
3. Beszterce 12,
4. Székelyudvarhely 12.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Az idei első bajnoki ellenfél előtt a havazással kell megbirkóznia az FK Csíkszeredának

Folyamatosan dolgoznak az FK Csíkszeredánál, hogy a téli időjárás közepette is megfelelő állapotba kerüljön a csíkszeredai városi stadion gyepszőnyege a csapat következő bajnokijára. A piros-feketék vasárnap az FC Botoșani együttesét fogadják.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Kassai Lajos: a 21. századot azok fogják túlélni, akik képesek visszamenni a 19. századi életmódba

Kassai Lajos egy olyan világot idéz, amiben ember és természet szoros kapcsolatban áll egymással. Évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét, amely ma számos országban él tovább.

Folytatódik a Szuperliga, Eb-meccsek várnak a magyar válogatottakra – a pénteki sportműsor

Rövid szünet után újra elrajtol a Szuperliga, miközben újabb játéknapok várnak a topbajnokságokban. A magyar válogatottak vízilabda- és kézilabda-Eb-n is pályára lépnek, a pénteki kínálatot pedig tenisz, téli sportok, sznúker és kosárlabda teszi teljessé.

Az olasz gárda már túl nagy falat volt a romániai pólósoknak

Két győzelemmel kezdte a belgrádi Európa-bajnokságot a román férfi vízilabda-válogatott, a harmadik csoportmérkőzésén viszont nagy arányban kapott ki az olaszoktól.

Kézilabda Eb, téli sportok és focimeccsek – csütörtökön a tévében

A nap elején még teniszt nézhetünk, később sznúker és téli sportok szerepelnek műsoron, majd elkezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság, este pedig több labdarúgó-mérkőzés közül választhatunk.

Férfi vízilabda Eb: százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott

A magyar válogatott szerdán 21–6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.

Szigor a stadionokban, keményebb fellépés a rendbontók ellen

Új jogszabály-módosítási csomagot készítettek elő a sporteseményeken tapasztalható erőszak visszaszorítására, a rend fenntartására. A szurkolók magatartását, az alkoholfogyasztást, valamint a pirotechnikai eszközök engedélyezését is szabályozná.

Sportdömping a képernyőkön: topfutball, kézilabda és vízilabda a szerdai műsorban

Újabb megmérettetés vár az Eb-n a magyar férfi vízilabda-válogatottra, miközben kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések sora kerül terítékre. A napot topligás rangadók és a Real Madrid kupameccse teszi teljessé.

Focimeccsek, póló-Eb, téli sportok – a keddi sportműsor

A németeknél pontokért játszanak, az angoloknál és a spanyoloknál kupameccseket rendeznek. Vízbe ugrik a román pólóválogatott az Európa-bajnokságon, a téli olimpia közeledtével egyre több síversenyt tartanak.

Úszó és tekvondós lettek az év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Korondi játékos nyerte a csíkszeredai sakkversenyt

A korondi Sándor Tamás győzelmével zárult vasárnap a második alkalommal Csíkszeredában megrendezett Új Év Sakk Kupa. A Harghita Chess Club szervezésében 76 versenyző ült asztalhoz a Jakab Antal Házban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!