A nyolcadik kiadásához érkezik a teqball-világbajnokság, Székelyudvarhely a hetedik város a sorban, amely vendégül látja a legjobb játékosokat. Fővárosok és metropoliszok után tud a 32 ezres székelyföldi település otthont adni a sportág legnagyobb eseményének. Legutóbb a 10 milliós lakosságú vietnámi Ho Si Minh City rendezte a vb-t, előtte pedig a 20 milliós Bangkok volt a házigazda.
– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Ilyés Szabolcs főszervező, a Góbék Teqball Team vezetője.
A klubvezető kiemelte, hogy a szakmai alapokat már rég letették, hiszen 2016-tól benne vannak a teqball világában, 2017-től pedig az összes eddigi világbajnokságon részt vettek.
– mutatott rá Ilyés Szabolcs.
Hozzátette, hogy voltak eddig is saját versenyeik Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, valamint hamarosan Szentegyházán is rendeznek egy újabb nemzetközi tornát.
„Tehát van tapasztalatunk, tudjuk hogyan kell megrendezni egy ilyen eseményt, amelyen a Nemzetközi Teqball Szövetség teljes szervezői csapata jelen lesz. Sok időnk ugyan nincs, viszont már minden előkészületet elvégeztünk. Nyilván nagyon sok munka van még hátra, de én hiszem azt, hogy az eddigi legjobb világbajnokságot tudjuk megszervezni, remélhetőleg a végén fényes hazai sportsikerekkel” – jegyezte meg Ilyés Szabolcs.
A hazai közönség előtt játszó székely sportolók három kategóriában is aranyesélyekkel indulnak romániai színekben a december 3. és 7. között zajló vb-n.
Férfi egyéniben a világranglistavezető Györgydeák Apor a címvédésért küzd, női egyéniben Barabási Kinga célja a trófea elhódítása a tavalyi bronzérem után, míg a kettejük alkotta vegyespáros szintén felérne a csúcsra.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!