A tizenegy mérkőzés óta veretlen angolok az első percekben több gólt is szerezhettek volna, ám csodával határos módon a labda nem került a tunéziai kapuba. Végül hamar megtört a gólcsend, egy bal oldali szöglet után Stones fejelt kapura, Hasszen bravúrral védett, de a kipattanó labdát Kane két méterről az üres kapuba passzolta. Az afrikaiak kapusát nem sokkal később sérülés miatt le keleltt cserélni.
A folytatásban az angolok könnyen eldönthették volna a három pont sorsát,
de nem tették, a 36. percen pedig Tunézia büntetőből egyenlített.
Térfélcsere után már nem volt meg az igazi átütőerő az angolok játékában, nem tudták feltörni a sokkal szervezettebb tunéziai védelmet. Telt az idő, egyre idegesebben játszott Anglia, ám végül győztesen hagyta el a pályát: a hosszabbításban egy jobb oldali szögletet Harry Maguire csúsztatott tovább a tizenegyespont környékéről,
a hosszú saroknál egyedül álló Kane pedig közelről a kapuba fejelte a labdát.
A csoportot Belgium vezeti, miután 3–0-ra legyőzte Panamát.
Labdarúgó-világbajnokság, G csoport, 1. forduló
Tunézia–Anglia 1–2 (1–1)
Volgográd, 41 064 néző, vezete: Wilmar Roldán (kolumbiai).
Gólszerzők: Szasszi (36., 11-es), illetve Kane (11., 90+1.).
Sárga lap: Walker (34.).
Tunézia: Hasszen (Ben Musztafa 15.) – Meriah, Sz. Ben Jusszef, Bronn, Maalul – Szkiri, Badri, Szasszi – F. Ben Jusszef, Kazri (Kalifa 85.), Szliti (Ben Amor 74.). Szövetségi kapitány: Nabil Maalul.
Anglia: Pickford – Maguire, Stones, Walker – Young, Lingard (Dier 90+3.), Henderson, Dele Ali (Loftus-Cheek 81.), Trippier – Kane, Sterling (Rashford 68.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, G csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Belgium | 3 | 3 | 0 | 0 | 9–2 | 9 |
| 2. | Anglia | 3 | 2 | 0 | 1 | 8–3 | 6 |
| 3. | Tunézia | 3 | 1 | 0 | 2 | 5–8 | 3 |
| 4. | Panama | 3 | 0 | 0 | 3 | 2–11 | 0 |
Kedd
15 órakor H csoport: Kolumbia–Japán
18 órakor H csoport: Lengyelország–Szenegál
21 órakor A csoport: Oroszország–Egyiptom
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!