Hirdetés

Az amerikai csúcsligák is szünetelnek

A tengerentúlon is leáll a sportélet
Fotó: nhl.com

2020. március 13., 14:22

A világjárvány miatt az Egyesült Államokban is leállt a sportélet, az NBA után az NHL és az MLS is felfüggesztette programját, míg az MLB szezonrajtját legalább két héttel kitolták.

2020. március 13., 14:22

Az úgynevezett „major” amerikai ligák közül elsőként az NBA-ben rendeltek el kényszerszünetet. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság vezetői gyorsan léptek, miután kiderült, hogy a Utah Jazznél játszó Rudy Gobert megfertőződött a koronavírussal.

Hirdetés

A francia válogatott center néhány napja még a mikrofonok összetapogatásával poénkodott egy sajtótájékoztatón, majd miután pozitív lett a tesztje, Facebook-bejegyzésben kért elnézést. Azt írta, abban a pillanatban fogalma sem volt a fertőzésről, ugyanakkor

elismerte felelőtlen viselkedését, és reméli, az ő esete figyelmeztetésként szolgál mindenkinek: a járványt bizony komolyan kell venni!

A világ legerősebb jégkorongligája egyebek mellett Gobert esetére hivatkozva függesztette fel a mérkőzések megrendezését. Mivel az NHL csapatai sok esetben ugyanazokat az infrastruktúrát, öltözőket használják, mint az NBA-gárdák, előbbi liga elnöke attól tartott, a hokisokra is átterjedhet a vírus, így azonnali szünetet rendelt el.

Az nhl.com-on található hivatalos közlemény szerint mihamarabb szeretnék folytatni a szezont, egyszersmind köszönik a rajongók türelmét. Az NHL és az NBA-idény is a maratoni hosszúságú alapszakasz második felében jár, a rájátszások az eredeti tervek szerint április elején, illetve közepén kezdődtek volna.

Szabadságon a labdarúgók, később kezdenek a baseballosok

Elhalasztották a mérkőzéseket az első számú labdarúgó-bajnokságban is, az MLS-ben 30 napos szünet következik. A 2020-as kiírás nemrég kezdődött, csak két forduló járt le az alapszakaszból. Időközben az első osztályú baseball-liga (MLB) is meghozta a szükséges óvintézkedést: a március 26-ra tervezett szezonnyitót legkevesebb két héttel kitolták.

Az amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi szezonja február elején véget ért, a következő pedig csak ősszel kezdődik. A játékosválasztót, azaz a draftot – ha minden jól megy – április 23-án tartják Las Vegasban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Történelmi pillanat: a Lőrincz-testvérek együtt indulnak az U20-as Európa-bajnokságon

Történelmi fejezetéhez érkezett a székelyudvarhelyi birkózás: először fordul elő, hogy egy testvérpár, Lőrincz Magor és Lőrincz Balázs egyszerre képviseli az országot és a várost ugyanazon a korosztályos Európa-bajnokságon.

Zöld utat kapott a Bajnokok Ligája-induláshoz a székelyudvarhelyi asztaliteniszcsapat

A második számú európai kupakiírással számoltak, az utolsó percben derült ki, hogy a férfi asztalitenisz BL-csoportkörben indulhat idén a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.

Pályán a címvédő argentinok, jönnek az utolsó tizenhatoddöntők a világbajnokságon

Az utolsó három tizenhatoddöntős párharcot rendezik a labdarúgó-világbajnokságon, pályára lép a címvédő Argentína. Folytatódnak a küzdelmek a wimbledoni Grand Slam tenisztornán, a magyar férfi kosárlabda-válogatott vb-selejtezője is a pénteki programban.

Györgydeák Apor: mindig éhes vagyok a sikerre

A múlt hétvégi monacói tornán megszerezte pályafutása 100. tornagyőzelmét Györgydeák Apor. A négyszeres világbajnok székelyföldi teqballos elmondása szerint ez a mérföldkő még nagyobb önbizalmat adott neki, és motiválja arra, hogy tovább fejlődjön.

Pályán a nagyágyúk, európai párharcok a focivébén – a csütörtöki sportműsor

Két európai rangadóval folytatódik csütörtök este és péntek hajnalban a 2026-os focivébé. Pályára lép az egyik legnagyobb favoritnak tartott spanyol válogatott, míg a Cristiano Ronaldo vezette Portugália Horvátország ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Balkán Kupa-ezüstöt nyert a csíkszeredai tekvandós

Kiemelkedően szerepelt a szerbiai Zrenjaninban rendezett WT-taekwondó Balkán Kupán és Balkán-bajnokságon a Csíki Titánok sportolója. Dombi Patrik ezüstérmet szerzett, majd hajszállal maradt le egy újabb dobogós helyezésről.

Wimbledoni tenisztorna, kiesési szakasz a focivébén – a szerdai sportműsor

Pályán az angolok, a belgák és az amerikaiak is, újabb három együttes jut a legjobb tizenhat közé a labdarúgó-világbajnokságon. A tenisztorna második fordulójának meccseit játsszák a füves pályán.

Újabb világkupa-bronzérmet szerzett a sepsiszentgyörgyi kerékpáros

Dobogós helyezéssel folytatta szereplését a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozatban a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede. Az Európa-bajnok kerékpáros a lengyelországi Gdyniában rendezett versenyen bronzérmet szerzett.

Alcsíki sikerek a karácsonkői díjugrató versenyeken

Több dobogós helyezéssel és bajnoki döntőre feljogosító minősítéssel zárták a karácsonkői díjugrató versenyeket a Kotormányi Kavalliera Sport Klub sportolói, akik két egymást követő megmérettetésen is eredményesen szerepeltek.

Jönnek a franciák és a norvégok – kedden a tévében

A férfi és női egyes mérkőzéseivel folytatódik az angol nyílt teniszbajnokság, este pedig újabb meccsek következnek a focivébén, pályára lépnek a norvégok és a házigazda mexikóiak, míg a franciák a svédekkel csatáznak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!