Döntőt játszhat Simona Halep a több mint 6 millió dollár összdíjazású, pekingi kemény pályás teniszversenyen, miután szombaton 6–2, 6–4 arányban legyőzte Jelena Ostapenkót. E győzelemnek köszönhetően Halep – pályafutása során először – hétfőtől
átveszi az első helyet a világranglistán.
Ő az első román női teniszező, akinek sikerül felküzdenie magát a világranglista élére.
Ebben az idényben ez volt a negyedik mérkőzése, amelyen a világelsőség volt a tét számára:
a francia nyílt teniszbajnokság döntőjében éppen Jelena Ostapenkóval szemben maradt alul, a wimbledoni negyeddöntőben Konta Johanna győzte le, a cincinatti fináléban pedig Garbine Muguruzától szenvedett vereséget.
Ez volt tehát Halep és a világranglista nyolcadik helyét elfoglaló, húszéves Ostapenko második egymás elleni mérkőzése: az idei Roland Garros döntőjében 4–6, 6–4, 6–3-as, drámai vereséget szenvedett a román teniszező.
A pekingi elődöntő azonban tökéletesen kezdődött Halep számára,
hiszen könnyűszerrel elvette ellenfele adogatását, majd hozta a saját szerváját. 4–2-nél ismét brékelt Halep, majd 6–2-re lezárta a szettet. A második játszma elején fej-fej mellett haladt a két játékos, aztán egy gyors brékváltást követően, 4–4-nél újra összejött a brék Halepnek, majd 6–4-re hozta a szettet, és ezzel megnyerte a találkozót.
A román lány öt ászt ütött a mérkőzésen, míg ellenfele négyet, és ugyanannyi kettős hibát vétett.
A vasárnapi fináléban a cseh Petra Kvitova és a francia Caroline Garcia közötti találkozó győztese lesz Halep ellenfele.
Ez lesz a román lány 27. döntője, amelyek közül eddig 15-öt nyert meg. 2013-ban hat, 2014-ben kettő, 2015-ben és 2016-ban három-három, idén pedig eddig egy trófeát hódított el.
„Különleges nap a mai” – mondta Simona Halep, miután szombaton bejutott a pekingi torna döntőjébe, és ezzel bebiztosította magának az első helyet a világranglistán.
– fogalmazott a román lány az elődöntő után. A győztes mérkőzést követően
Halep egy rózsából kirakott, a világelsőséget jelképező 1-est vehetett át
a profi női teniszezők érdekeinek képviseletére alakult WTA ügyvezető igazgatója, Steve Simon és Micky Lawler elnök jelenlétében.
„Soha nem felejtem el ezt a napot, ezt a tornát. Itt, Kínában mindig sokan szurkolnak nekem, és várom a holnapi napot, a versenynek még nincs vége” – idézi Halepet a WTA hivatalos weboldala.
„Ez egy nagyszerű dolog, sokaknak sikerült (világelsővé válni – szerk. megj.), és most én is közéjük tartozom. Nagyon boldog vagyok, csak pályafutásom közepén tartok, sok éven át szeretnék még játszani” – nyilatkozta a román teniszező a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!