Történelem, régi fényképek és érmek, sikerek, csalódások, valamint a megfeszített munka és kitartás története ez, amelyben az asztalitenisz legnagyobbjainak, György Szilárdnak, Fejér-Konnert Andrásnak, Nagy Leventének és másoknak olvasható a története, az általuk elért eredmények és sikerek. A kötet összefoglalja az asztalitenisz történelmét Erdélyben, Székelyföldön,
valamint az egyre eredményesebb székelyudvarhelyi sikereket, egészen a napjainkban mutatott kiváló nemzetközi és hazai eredményekig.
A kiadvány több mint száz oldalon, bőséges képanyaggal illusztrálva meséli el az elmúlt évtizedek történetét. 2020-ban a versenyszintű székelyudvarhelyi asztalitenisz már az ötvenedik évfordulóját ünnepelhette, a kötet ennek apropóján (is) jött létre.
A könyvet Katona Zoltán székelyudvarhelyi újságíró írta és szerkesztette, akinek ez a nyolcadik ilyen jellegű munkája. Katona korábbi televíziós és rádiós műsorvezető–riporter, újságíró és szerkesztő,
jelenleg a Székelyhon napilap mellékleteinek (Erdélyi Sport, Kilátó, Liget), illetve a Székelysport.ro munkatársa.
Emellett főleg helytörténeti könyveket, kiadványokat ír és szerkeszt.
A könyv írásában közreműködött Balázs Árpád, Józsa Csongor és dr. Nagy Levente, a szöveggondozás Bálint Kinga-Katalin munkája, a borító Erdély Bálint Előd fotójából készült, a tördelést, nyomdai előkészítést és kivitelezés pedig a Top Invest Kiadó végezte.
A kiadvány ára 45 lej, az első ötven megrendelő, illetve vásárló egy ajándék 2021-es csapat falinaptárt is magáénak tudhat. Megrendelni és megvásárolni Székelyudvarhelyen, a Park utca 1. szám alatti asztaliteniszteremben lehet, valamint telefonon a 0740-154486-os számon vagy emailben a gyorgyistvan80@gmail.com címen, idővel pedig az udvarhelyi könyvesboltokban is kapható lesz.
A könyv népszerűsítésének médiapartnere a Székelysport.ro.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!