Miután múlt hétvégén hazai pályán a Știința Miroslava ellen győzelemmel (2–1) kezdte a másodosztályú idényt, Bálint László feljutásra törekvő csapata újabb három pont megszerzését célozza meg, amellyel a tabella élére kerülne. Ennek elérésére nagy esélyes, hiszen azzal a Foresta Suceavával találkozik, amely nehéz anyagi helyzetben van, és a nyitófordulóban fiatal játékosokkal felállva tizenhat gólt kapott a Temesvári Ripensiától.
A moldvai csapat minden bizonnyal a szombaton 11 órától kezdődő mérkőzésen is ifjúságiakkal lép pályára, a vásárhelyiek azonban nem mehetnek biztosra, így komolyan kell vegyék a játékot, hogy a várakozások szerint nagyarányú győzelmet szerezzenek.
A másodosztályú mezőnyben a hétvégi fordulót megelőzően az elmúlt napokban két csapatnál is edzőváltások történtek, ugyanis a múlt heti első forduló után két szakvezető is lemondott posztjáról: Adrian Ienci a Dunărea Călărași-t, Mihai Teja pedig a Zsilvásárhelyi Panduriit hagyta el.
Érdekesség, hogy Ienci már új megállapodást kötött éppen a feljutást célzó, de bizonytalan helyzetben levő Panduriival, amelynél ő már a harmadik edző ezen a nyáron, Teja és a szezont előkészítő Ștefan Nanu után.
A forduló nyitómérkőzését pénteken 18 órától játsszák, amikor a Știința Miroslava a Dacia Unirea Brăilát fogadja. A további találkozókat mind szombaton 11-től rendezik: érdekesnek ígérkezik többek között a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Chindia Târgoviște, a Dunărea Călărași és a Dacia Mioveni, illetve a Temesvári ASU Poli és az FC Argeș Pitești összecsapása, míg a mezőny favoritjának számító Aradi UTA otthon az újonc Bukaresti Metaloglobus ellen játszik.
Labdarúgó 2. Liga, 2. forduló:
péntek 18.00:
Știința Miroslava–Dacia Unirea Brăila
szombat 11.00:
Foresta Suceava–Marosvásárhelyi ASA
Sportul Snagov–CS Balotești
CS Afumați–Nagyszebeni Hermannstadt
Dunărea Călărași–Dacia Mioveni
Szatmárnémeti Olimpia–Academica Clinceni
Aradi UTA–Bukaresti Metaloglobus
Pandurii Târgu Jiu–Chindia Târgoviște
Temesvári ASU Poli–FC Argeș Pitești
Nagyváradi Luceafărul–Temesvári Ripensia.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!