Hirdetés

ASA: kötelező a három pont

A győzelem az ASA egyetlen választása a moldvai kiszállásán
Fotó: Boda L. Gergely

2017. augusztus 11., 09:52

Az anyagi gondokkal küzdő Foresta Suceava pályáján játszik a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga 2. fordulójának szombaton délelőtt kezdődő, a papírforma szerint könnyűnek tűnő találkozóján. 

2017. augusztus 11., 09:52

Miután múlt hétvégén hazai pályán a Știința Miroslava ellen győzelemmel (2–1) kezdte a másodosztályú idényt, Bálint László feljutásra törekvő csapata újabb három pont megszerzését célozza meg, amellyel a tabella élére kerülne. Ennek elérésére nagy esélyes, hiszen azzal a Foresta Suceavával találkozik, amely  nehéz anyagi helyzetben van, és a nyitófordulóban fiatal játékosokkal felállva tizenhat gólt kapott a Temesvári Ripensiától.

A moldvai csapat minden bizonnyal a szombaton 11 órától kezdődő mérkőzésen is ifjúságiakkal lép pályára, a vásárhelyiek azonban nem mehetnek biztosra, így komolyan kell vegyék a játékot, hogy a várakozások szerint nagyarányú győzelmet szerezzenek. 

Hirdetés

A másodosztályú mezőnyben a hétvégi fordulót megelőzően az elmúlt napokban két csapatnál is edzőváltások történtek, ugyanis a múlt heti első forduló után két szakvezető is lemondott posztjáról: Adrian Ienci a Dunărea Călărași-t, Mihai Teja pedig a Zsilvásárhelyi Panduriit hagyta el.

Érdekesség, hogy Ienci már új megállapodást kötött éppen a feljutást célzó, de bizonytalan helyzetben levő Panduriival, amelynél ő már a harmadik edző ezen a nyáron, Teja és a szezont előkészítő Ștefan Nanu után. 

A forduló nyitómérkőzését pénteken 18 órától játsszák, amikor a Știința Miroslava a Dacia Unirea Brăilát fogadja. A további találkozókat mind szombaton 11-től rendezik: érdekesnek ígérkezik többek között a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Chindia Târgoviște, a Dunărea Călărași és a Dacia Mioveni, illetve a Temesvári ASU Poli és az FC Argeș Pitești összecsapása, míg a mezőny favoritjának számító Aradi UTA otthon az újonc Bukaresti Metaloglobus ellen játszik.

Labdarúgó 2. Liga, 2. forduló: 
péntek 18.00: 
Știința Miroslava–Dacia Unirea Brăila
szombat 11.00: 
Foresta Suceava–Marosvásárhelyi ASA
Sportul Snagov–CS Balotești
CS Afumați–Nagyszebeni Hermannstadt
Dunărea Călărași–Dacia Mioveni
Szatmárnémeti Olimpia–Academica Clinceni
Aradi UTA–Bukaresti Metaloglobus 
Pandurii Târgu Jiu–Chindia Târgoviște
Temesvári ASU Poli–FC Argeș Pitești
Nagyváradi Luceafărul–Temesvári Ripensia.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!