Hirdetés

Alapemberei nélkül fogadja a Poli a KC-t

Fotó: Pál Árpád

2017. március 14., 15:32

Hajrájába érkezett a férfi kézilabda Bölények Ligája alapszakasza, a 23. fordulóban a szezon egyik leghosszabb kiszállása vár a Székelyudvarhelyi KC-ra, hiszen szerdán 17 órakor a Temesvári Poli vendégeként lép pályára.

2017. március 14., 15:32

Nehéz dolga van a Temesvári Poli montenegrói edzőjének, Pero Milosevicsnek, hiszen több alapemberére sem számíthat a KC elleni összecsapáson: Marko Lasica és Marko Pejovics már régóta maródi, továbbá az előző fordulóban vállsérülés miatt kidőlt a sorból Marko Szimovics is. A Poli elbukta a Bukaresti CSM elleni hazai mérkőzését, a fővárosi együttes az utolsó percben szerzett góllal nyert 26–25-re. A találkozón Andrei Șanteiu egy durva szabálytalanságot követően piros és kék lapos kiállítást kapott. Cikkünk írásakor még nem döntött sorsáról a Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága.

Az SZKC-nál is vannak kisebb gondok a keretben, Andrei Mihalcea vállsérülést szenvedett a HC Vaslui ellen 30–22-re megnyert hazai bajnokin, Vlad Caba edző elmondása szerint a jobbszélső nem edzett a héten, de elutazott a csapattal. „Andrei jelenleg felépülőben van, a mérkőzés előtt majd eldől, hogy játszik-e. Továbbá Vitalij Komogorov és Mitar Markez is hátfájdalmakkal küzd, de tudják vállalni a játékot, míg Peric ismét százszázalékos állapotban van” – vázolta a helyzetet az edző.

Hirdetés

„Az alapszakasz hajrájában mindegyik csapat keményen számolgat, mi a lehető legelőrébb akarunk végezni a táblázaton, van esélyünk a második helyre is, így csak a győzelem elfogadható számunkra. Sok a sérültjük, így még nagyobb szerepet kap legjobbjuk, Cristian Fenici. Nekünk nyugodtan kell játszanunk, nem szabad átvennünk a folyamatosan nyugtalan stílusukat. Támadásban és védekezésben is agresszív, fizikailag kemény csapat, nagyon figyelmesen kell játszanunk. Jó eredményeket értünk el ellenük, ez pedig bátorságot ad nekünk. Ha a szezon végén érmes helyen akarunk zárni, akkor idegenben le kell győznünk Temesvárt” – elemezte ki a következő találkozót az edző.

A Digi Sport 2 és a Dolce Sport 2 által élőben közvetített mérkőzésen a marosvásárhelyi Claudiu Belean és a pitești-i Valentin Calina játékvezetői páros fújja majd a sípot. Ez a duó az idei bajnokságban kétszer vezetett mérkőzést az SZKC-nak, a városi sportcsarnokban a Bukaresti Steaua ellen 32–26-ra megnyert bajnokit, illetve a Csíkszeredában rendezett, Tordai Potaissa elleni meccset (31–31).

Udvarhelyen kiállításokban gazdag (11, illetve 8) találkozón egy góllal, 24–23-ra nyert az SZKC. Amúgy a legutóbbi tíz találkozóból kilenc alkalommal a KC hagyta el győztesen a pályát, Temesvár az előző bajnokságban hazai pályán 28–21-re nyert.

Torda–Konstanca és CSM–Dinamo párosítások a kupában

Kedden délben a Román Kézilabda-szövetség bukaresti székházában kisorsolták a Román Kupa elődöntőinek párosításait. Az első mérkőzésen a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC és a Tordai Potaissa harcol a döntőbe jutásért, míg a másik ágon fővárosi rangadót rendeznek, a Bukaresti CSM a Bukaresti Dinamóval meccsel. A Román Kupa négyes döntőjét május 20–21-én – amennyiben a Tordai Potaissa bejut a Challenge Kupa döntőjébe, akkor az időpont május 12–13-ra módosul –, egyelőre ismeretlen helyszínen rendezik.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, alapszakasz, 23. forduló:
Szatmárnémeti VSK–CSU Suceava (kedd, 17 óra)
Bukaresti Dinamo–HC Vaslui (szerda, 16 óra, TVR2),
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC (szerda, 17, Dolce Sport 2, Digi Sport 3),
CSM Focșani–Dunărea Călărași (szerda, 18.30),
Bukaresti Steaua–Konstancai Dél-Dobrudzsa (szerda, 18.45, Dolce Sport 2, Digi Sport 3),
Bukaresti CSM–Fogarasi VSK (csütörtök, 17, TVR HD).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!