A román bajnoki szezonnyitó egyben a Balkán-bajnokság idei első kiírását is képezte, így a hazai mezőny mellett Bulgária, Törökország, Moldova, Görögország, Észak-Macedónia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Ciprus legjobb motorosai rajthoz álltak az Olt megyei erőpróbán.
Az MX1 géposztály címvédőjének, Tompa Krisztiánnak a dolgát makacs vállsérülés nehezítette a hétvégén, a tízszeres román bajnok pár héttel ezelőtt egy görögországi edzésen, majd Piliscséven, a magyar bajnokság nyitófordulójának időmérőjén esett nagyot, mindkétszer a korábban műtött vállára. Emiatt kérdéses volt, indulhat-e egyáltalán a balși futamon, azonban elszántsága és némi fájdalomcsillapító hatására felsorakozott a rajtnál. És jól tette, ugyanis az időmérő megnyerése után mindkét rajtot elvitte, végül pedig másodikként ért célba a nemzetközi viadalon, az országból viszont elsőként.
„Nagyon örülök, hogy a nehezítő körülmények ellenére sikerült viszonylag jól teljesítenem, sajnos a sérülés miatt nem tudtam edzeni, a kondim sem a legjobb, verseny közben féltettem magam, szóval, mindent összevetve, a lehető legtöbbet kihoztam ebből a versenyből” – értékelt a Székely Sportnak a Yamahával versenyző Tompa Krisztián, akinek feltett célja, hogy megvédje címét mind a Balkán-, mind a román bajnokságban.
A nyolcfordulósra tervezett román bajnokság a tervek szerint április 25–26-án a Dâmbovița megyei Moreniben folytatódik, előtte viszont a sepsiszentgyörgyi motoros a magyar bajnokság második etapján, Kiskunlacházán is szeretne bizonyítani.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!