A többszörös romániai országos bajnok Kádár László a budapesti tornán megszerezte a négy kiadó hely egyikét, így pályafutása során először szerepelhet a rangos verseny magyarországi állomásán.
A selejtezőn 66 magyarországi és határon túli magyar játékos állt tábla elé, a tét pedig óriási volt: a negyeddöntők győztesei biztosíthatták helyüket az augusztus 28–30. között zajló budapesti viadalon.
A marosvásárhelyi sportolónak vezetett a leghosszabb út a kvalifikációig, hiszen öt mérkőzést kellett megnyernie, hogy elérje célját.
A döntő jelentőségű negyeddöntőben rendkívül kiélezett csatát vívott Lövei Milánnal, akit csak a mindent eldöntő legben tudott felülmúlni, és ezzel a sikerrel megszerezte a továbbjutást érő helyet.
A budapesti megmérettetésen Kádár Kászló mellett Biró Milán, Borbély András és Major Nándor jutott be a legjobb négy közé, és képviselik majd a magyar színeket az MVM Dome-ban rendezendő tornán, amelyen a világ élvonalába tartozó játékosok is tábla elé állnak.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!