A szuperenduro-világbajnokságot Európában 2007 óta október és március között minden télen megrendezik – amikor szünetel az enduro-világbajnokság. Az akadálypályákat általában fedett stadionokban és hatalmas arénákban szokták összeállítani.
Józsa Norbert Levente az ifjúsági korosztályban, azaz a 23 éven aluliak kategóriájában állt rajthoz, ő az első romániai versenyző, aki elindult a vébén.
A korondi fiatal elmondása szerint a szuperendurót a hard enduro első napjához, azaz a prológhoz lehet hasonlítani. „Nagyon látványos, ezért Nyugaton óriási népszerűségnek örvend. Például Krakkóban tizennégyezer szurkoló előtt versenyeztünk, hatalmas élmény volt” – mesélte tapasztalatait Józsa.
A világbajnokság első futamát Krakkóban bonyolították le tavaly decemberben, Józsa a 12. helyen végzett. A második versenyre idén januárban a németországi Riesában került sor, a korondi motoros pedig javítani tudott, hiszen a verseny végén a tizedik pozícióban zárt.
Két spanyolországi futam következett, Malágában Józsa még előrébb végzett, nyolcadik lett, míg a múlt hét végén Bilbaóban rendezett negyedik versenyen a tizenegyedik helyen zárt. A világbajnokság összetettjében jelenleg kilencedik. A vébéből egy futam maradt hátra, aminek március 31-én a svédországi Lidköping ad otthont.
„Most két hétig külföldön tartózkodtam, mivel a két spanyol futam nagyon közel volt egymáshoz. A szuperenduro teljesen más, mint a hard enduro. Ég és föld a különbség. Utóbbiban hosszú órákon keresztül küzdesz a körülményekkel és saját határaiddal,
míg itt egy futam nagyon gyors, alig hét perc alatt kell 110 százalékot nyújtanod és minél több kört teljesítened.
A bilbaói futam nagyon nehéz volt, pedig első ránézésre nem tűnt annyira technikásnak a pálya. Két hétig Spanyolországban edzhettem, ezért nagyon bizakodó voltam, hogy Bilbaóban eddigi legjobb teljesítményemet fogom nyújtani a vébén, de nem úgy jött össze, ahogy elterveztem. Kicsit fáradt is voltam, nem volt elég időm a regenerálódásra. Nagyon magas színvonalú verseny volt, az ellenfeleim pedig mind világklasszisok. Örülök, hogy sikerült egy helyet javítanom az összetettben, és annak is, hogy eddig mindegyik futamon pontszerző helyen végeztem” – vázolta Józsa.
Elmondása szerint azért választotta ezt a sportágat, mert így a téli szünet során edzésben tud maradni, és még jobban fel tud készülni a hamarosan rajtoló hardenduro-szezonra.
„Fűt a bizonyítási vágy is, hiszen ez mégis világbajnokság. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani szponzoraimnak és szüleimnek, amiért támogatásukkal el tudtam jutni a vébére. Most az a célom, hogy az utolsó versenyen tovább javítsak pozíciómon, majd a két hét múlva Aradon rajtoló román bajnokság végén megvédjem a címemet” – tette hozzá a négyszeres országos bajnok Józsa.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Meglepő eredménnyel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező első körében az andorrai és a román bajnok párharcának visszavágója kedden este, a törpeállam aranyérmese közel volt, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát az FCSB-vel szemben.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!