A mérkőzés első részében kiegyensúlyozott volt a párharc, a szünetben a szerbek egy találattal 8–7-re vezettek. A harmadik negyed viszont egyértelműen a házigazdáké volt, akik már öt góllal elhúztak.
Az utolsó játékrészben a magyarok fokozatosan csökkentették a hátrányukat és szorossá tették a csatát, de az egyenlítés már nem jött össze, így végül alulmaradtak.
Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese ezzel a vereséggel lecsúszott a csoport harmadik helyére, és a keddi zárófordulóban az elődöntőbe jutáshoz mindenképpen győznie kell a címvédő és világbajnok spanyolok ellen.
Férfi vízilabda, Európa-bajnokság, középdöntő, E csoport, 2. forduló:
Szerbia–Magyarország 15–14 (4–4, 4–3, 5–1, 2–6).
Gólszerzők: N. Jaksic, Mandic 3-3, Cuk, S. Rasovic 2-2, Randjelovic, Martinovic, Lazic, P. Jaksic, Dedovic 1-1, illetve Nagy Ád. 4, Vigvári Vi., Jansik Sz. 2-2, Angyal, Vigvári Ve., Nagy Ák., Manhercz, Kovács, Fekete 1-1.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!