Hirdetés

A Vasas vendégeként nyert a GYHK

Kézben tartották a mérkőzést a sereghajtóval szemben
Fotó: Schiller-Vasas

2019. november 24., 21:41

Visszavágott a Gyergyói Hoki Klub az októberben, hazai pályán elszenvedett kínos vereségért a Schiller-Vasasnak. A piros-fehérek ezúttal különösebb izgalmak nélkül szerezték meg a három Erste Liga pontot.

2019. november 24., 21:41

Vasárnap este a Vasas Jégcentrumban, mintegy 150 gyergyói szurkoló által buzdítva lépett jégre a Gyergyói Hoki Klub. Kellettek a pontok, de ezen felül az is motiválhatta a gyergyóiakat, hogy visszavágjanak az októberi váratlan, 4–2-es hazai vereség miatt.

Hirdetés

Gógáék be is költöztek a házigazdák harmadába, és a gól lógott a levegőben. Ez a 15. percben érett be, amikor Pesztunov lopta látványosan a távolságot a kapuval szemben, a betömörülő Vasas védelem között bombázott a kapuba.

Az első kiállítás a szünet előtt fél perccel jött, és áthúzódott a második harmadra is. Ekkor azonban hamar véget ért, a Ferencz-Csibi által lekészített koronggal Valdix duplázta meg az előnyt.

Ezt követően egymás után négyszer állítottak ki gyergyói játékost a játékvezetők, de az emberhátrányokat sorban hatástalanították a vendégek.

A harmadik harmad így 0–2-es eredménynél jött, ekkor azonban a harmadik Schiller-Vasas kiállítást is kihasználta Malcolm Cameron legénysége. Ezúttal Tendler volt eredményes a kapu előtti kavarodásban.

Már megnyugodott a csapat és a szurkolók is, hogy nem lesz újabb kellemetlen meglepetés. Vissza vettek a tempóból Vorobjevék, de hamar láthatták, a Vasas fiataljai ellen nem szabad lazítani. Inglis találatával szépített a házigazda. Ennél azonban nem tellett többre az erejükből.

•  Fotó: Schiller-Vasas Galéria

Fotó: Schiller-Vasas

Az utolsó percben egy kiállítás alatt kapus nélkül, 6 a 4 ellen támadtak, de a kockáztatás újabb gyergyói gólhoz vezetett. Valdix állította be az 1–4-es végeredményt.

A Gyergyói Hoki Klubra hétfő este újabb mérkőzés vár, a Fehérvári Titánok otthonában gyűjthetnek újabb pontokat.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:

Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 1–4 (0–1, 0–1, 1–2).
Gólszerzők: Inglis Ákos (49. perc), illetve Dmitrij Pesztunov (15.), Andreas Valdix (21., és 60), Jereme Tendler (45.).
Kiállításpercek 8–14.
Kapura lövések 29–32.

Erste Liga, 2019–2020-as idény, 10. hét
2019. 11. 22., 18:30 Csíkszeredai Sportklub Újpesti TE 5–4
2019. 11. 22., 18:30 Brassói Corona FTC-Telekom 4–3
2019. 11. 22., 19:00 Hokiklub Budapest Schiller-Vasas HC 7–2
2019. 11. 22., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Fehérvári Titánok 6–2
2019. 11. 22., 19:30 Debreceni EAC Gyergyói Hoki Klub 4–3
2019. 11. 23., 18:30 Csíkszeredai Sportklub FTC-Telekom 4–3
2019. 11. 23., 18:30 Brassói Corona Újpesti TE 11–6
2019. 11. 24., 18:30 Fehérvári Titánok Hokiklub Budapest 4–3
2019. 11. 24., 18:40 Schiller-Vasas HC Gyergyói Hoki Klub 1–4
2019. 11. 25., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Debreceni EAC 4–1
2019. 11. 25., 19:30 Fehérvári Titánok Gyergyói Hoki Klub 1–6
2019. 11. 26., 19:00 Újpesti TE Schiller-Vasas HC 4–2
2019. 11. 27., 19:30 Debreceni EAC Dunaújvárosi Acélbikák 6–3

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!