Vasárnap este a Vasas Jégcentrumban, mintegy 150 gyergyói szurkoló által buzdítva lépett jégre a Gyergyói Hoki Klub. Kellettek a pontok, de ezen felül az is motiválhatta a gyergyóiakat, hogy visszavágjanak az októberi váratlan, 4–2-es hazai vereség miatt.
Gógáék be is költöztek a házigazdák harmadába, és a gól lógott a levegőben. Ez a 15. percben érett be, amikor Pesztunov lopta látványosan a távolságot a kapuval szemben, a betömörülő Vasas védelem között bombázott a kapuba.
Az első kiállítás a szünet előtt fél perccel jött, és áthúzódott a második harmadra is. Ekkor azonban hamar véget ért, a Ferencz-Csibi által lekészített koronggal Valdix duplázta meg az előnyt.
Ezt követően egymás után négyszer állítottak ki gyergyói játékost a játékvezetők, de az emberhátrányokat sorban hatástalanították a vendégek.
A harmadik harmad így 0–2-es eredménynél jött, ekkor azonban a harmadik Schiller-Vasas kiállítást is kihasználta Malcolm Cameron legénysége. Ezúttal Tendler volt eredményes a kapu előtti kavarodásban.
Már megnyugodott a csapat és a szurkolók is, hogy nem lesz újabb kellemetlen meglepetés. Vissza vettek a tempóból Vorobjevék, de hamar láthatták, a Vasas fiataljai ellen nem szabad lazítani. Inglis találatával szépített a házigazda. Ennél azonban nem tellett többre az erejükből.
Az utolsó percben egy kiállítás alatt kapus nélkül, 6 a 4 ellen támadtak, de a kockáztatás újabb gyergyói gólhoz vezetett. Valdix állította be az 1–4-es végeredményt.
A Gyergyói Hoki Klubra hétfő este újabb mérkőzés vár, a Fehérvári Titánok otthonában gyűjthetnek újabb pontokat.
Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
Schiller-Vasas–Gyergyói Hoki Klub 1–4 (0–1, 0–1, 1–2).
Gólszerzők: Inglis Ákos (49. perc), illetve Dmitrij Pesztunov (15.), Andreas Valdix (21., és 60), Jereme Tendler (45.).
Kiállításpercek 8–14.
Kapura lövések 29–32.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, 10. hét
| 2019. 11. 22., 18:30 | Csíkszeredai Sportklub | Újpesti TE | 54 |
| 2019. 11. 22., 18:30 | Brassói Corona | FTC-Telekom | 43 |
| 2019. 11. 22., 19:00 | Hokiklub Budapest | Schiller-Vasas HC | 72 |
| 2019. 11. 22., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Fehérvári Titánok | 62 |
| 2019. 11. 22., 19:30 | Debreceni EAC | Gyergyói Hoki Klub | 43 |
| 2019. 11. 23., 18:30 | Csíkszeredai Sportklub | FTC-Telekom | 43 |
| 2019. 11. 23., 18:30 | Brassói Corona | Újpesti TE | 116 |
| 2019. 11. 24., 18:30 | Fehérvári Titánok | Hokiklub Budapest | 43 |
| 2019. 11. 24., 18:40 | Schiller-Vasas HC | Gyergyói Hoki Klub | 14 |
| 2019. 11. 25., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Debreceni EAC | 41 |
| 2019. 11. 25., 19:30 | Fehérvári Titánok | Gyergyói Hoki Klub | 16 |
| 2019. 11. 26., 19:00 | Újpesti TE | Schiller-Vasas HC | 42 |
| 2019. 11. 27., 19:30 | Debreceni EAC | Dunaújvárosi Acélbikák | 63 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény
| M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Sportklub | 36 | 26 | 5 | 1 | 4 | 17594 | 89 |
| 2. | FTC-Telekom | 36 | 22 | 5 | 4 | 5 | 14577 | 80 |
| 3. | Brassói Corona | 36 | 19 | 2 | 5 | 10 | 159119 | 66 |
| 4. | Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 20 | 0 | 3 | 13 | 128105 | 63 |
| 5. | Debreceni EAC | 36 | 18 | 3 | 2 | 13 | 123102 | 62 |
| 6. | Újpesti TE | 36 | 13 | 3 | 5 | 15 | 123134 | 50 |
| 7. | Gyergyói Hoki Klub | 36 | 11 | 5 | 1 | 19 | 96106 | 44 |
| 8. | Fehérvári Titánok | 36 | 10 | 3 | 0 | 23 | 103159 | 36 |
| 9. | Hokiklub Budapest | 36 | 9 | 0 | 5 | 22 | 92151 | 32 |
| 10. | Schiller-Vasas HC | 36 | 4 | 2 | 2 | 28 | 77174 | 18 |
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!