Hirdetés

A szünet előtt otthon gyarapítaná pontjait a Gyergyói HK

Két fontos hazai mérkőzés vár a GYHK-ra

2020. január 31., 13:13

A jégkorong Erste Liga középszakaszának alsóházában hazai mérkőzések következnek a Gyergyói Hoki Klub számára a hétvégén. Pénteken a Fehérvári Titánok, vasárnap a Hokiklub Budapest lesz a vendég Gyergyószentmiklóson.

2020. január 31., 13:13

A piros-fehérek első két középszakaszbeli meccsüket idegenben vívták, és igazán sikeres túrán vannak túl, öt pontot hoztak a lehetséges hatból. Az alapszakaszból hozott négy bónuszponttal pedig kedvező pozícióban vannak a rájátszásba jutás szempontjából, hiszen öt egységnyi előnyük van két kieső helyen található csapattal, a Hokiklub Budapesttel és a Schiller-Vasassal szemben.

Hirdetés

Ezt megerősíthetik ezen a hétvégén. A pénteki ellenféllel sosem könnyű a dolguk a gyergyóiaknak, a gyorsan korcsolyázó fiatal csapat ellen idén két-két győzelmet és vereséget könyvelhettek el. Várhatóan most sem lesz könnyebb: a Titánok is lendületben vannak, három megnyert mérkőzés után érkeznek Gyergyószentmiklósra.

Egy győzelem a felsőházi rangsor tetejére vezetné vissza Gógáékat, de Malcolm Cameron együttesének komolyan oda kell tennie magát a pontokért.

Hasonlóan igaz ez a vasárnapi összecsapásra is, a Hokiklub mindkét idei gyergyószentmiklósi fellépésen pontot tudott rabolni.

Az olimpiai selejtezőtorna miatt hétfőtől szünet következik az Erste Ligában. A középszakasz programja úgy hozta, hogy a Csíkszeredai Sportklub hamarabb pihenőt kap, már csak a szünet után lépnek jégre az Erste Ligában.

A felsőházban szombaton a Ferencváros a Brassó legyőzésével növelheti előnyét, a barcaságiakra vasárnap még egy mérkőzés vár Debrecenben. Az alsóházban a GYHK meccsein kívül még két összecsapást rendeznek, az Újpest pénteken a Hokiklubot fogadja, vasárnap pedig a Schiller-Vasashoz látogat.

Jégkorong Erste Liga, középszakasz

felsőház:

szombaton 19 órától Ferencváros–Brassói Corona;
vasárnap 19 órától Debreceni EAC–Brassói Corona.

Alsóház:

pénteken 18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Fehérvári Titánok, 19 órától Újpest–Hokiklub Budapest;
vasárnap 18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–Hokiklub Budapest, 18.40-től Schiller-Vasas–Újpest.

Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, felsőház
M GY GYH VH V GK P
1. Ferencvárosi TC 8 4 2 0 2 46–30 19
2. Dunaújvárosi Acélbikák 8 5 0 0 3 27–30 16
3. Brassói Corona 8 3 1 2 2 27–23 15
4. Debreceni EAC 8 4 0 0 4 26–34 12
5. Csíkszeredai Sportklub 8 1 0 1 6 20–29 10

Erste Liga, 2019–2020-as idény, középszakasz, alsóház
M GY GYH VH V GK P
1. Gyergyói Hoki Klub 8 6 2 0 0 28–9 26
2. Újpesti TE 8 5 0 1 2 36–24 22
3. Fehérvári Titánok 8 3 1 1 3 24–23 14
4. Schiller-Vasas HC 8 1 1 1 5 14–29 6
5. Hokiklub Budapest 8 1 0 1 6 21–38 5

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!