Hirdetés

A székelyudvarhelyi Eb-érmes és Toró Dávid csapattársai adták a rigmust az elődöntőben

Egy játszmára volt a döntőtől a romániai válogatott. Ezúttal nem jött a bravúr Toró Dávidnak
Fotó: ETTU Official

2024. május 24., 21:33

Hiába vezettet 2–0-ra a romániai asztalitenisz-válogatott az U13-as Európa-bajnokság csapatversenyének elődöntőjében a spanyolok ellen, mindent eldöntő találkozót kellett játszania a székelyudvarhelyi sportolónak.

2024. május 24., 21:33

A pénteki, harmadik nap az U13-as asztalitenisz Európa-bajnokságon az egyéni versenyszámokkal indult. Reggel ez amolyan bemelegítő volt a vegyescsapatok elődöntőjére.

Hirdetés

A székelyudvarhelyi Toró Dávid a 7-es csoportba kapott besorolást, egy török, egy svájci és egy portugál ellenfele volt. Utóbbival egészen elképesztő mérkőzést vívott, két játszmát 14–12-re, illetve 15–13-ra veszített el, végül a meccset is 3–1-re. A főtáblára kerülése nem forgott veszélybe, miután a másik két ellenlábasát megverte.

Itt szombaton már az egyenes kieséses rendszerben folytatja.

Késő délutánra már jócskán megtelt a főtábla melletti lelátó, ugyanis a romániai válogatott Spanyolországgal csapott össze a csapatverseny egyik elődöntőjében. A másik ágon német–francia mérkőzés zajlott.

A fővárosba érkeztek Dávid csapattársai, a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszezői ugyanis a hétvégén a sportiskolások versenyén játszanak. A kis csoportot az a György Szilárd vezette, aki székelyudvarhelyiként tudja milyen korosztályos kontinenstornán érmet nyerni, ő az U15-ös Eb-n 1998-ban aranyérmet vitt haza, szintén a csapatversenyen diadalmaskodott.

•  Fotó: ETTU Official Galéria

Fotó: ETTU Official

Az már biztos volt, hogy Toró Dávid követheti őt, a kérdés az volt, hogy bronzzal, vagy fényesebb éremmel teszi-e. Az elődöntőbeli szereplés ugyanis már biztos dobogót jelent – itt nem játsszák le a kisdöntőt, a vesztesek a harmadik hellyel vígasztalódnak.

Az udvarhelyiek voltak a hangulatfelelősek, torkuk szakadtukból bíztatták a Toró Dávid–Maya Madar duót. Akik remekül asztaliteniszeztek, behúzták az első két játszmát. A spanyoloknak a szépítés jött össze csak a harmadikban, miután Dávid a meccslabdát lecsapta.

Kariss Șerban könnyedén duplázta meg az előnyt, de hiába a 2–0-as állás. Alexandru Pop és Madar Maya is nagy csatában maradt alul, 2–2-re módosult az állás.

A mindent eldöntő párharcra – akárcsak egy nappal korábban a lengyelek ellen – Toró Dávid tért vissza. Az ISK asztaliteniszezői, épp az edzőjük, György Szilárd támogatásával bíztatták őt a lelátóról.

Az egy fejjel alacsonyabb Ladimir Mayorov az elején nem igazán tudta tudta felvenni a székelyudvarhelyi tempóját, két 11–7-es játszmával nyert.

A harmadikban kapaszkodott a hispán, hogy a negyedikben kiegyenlítsen.

A kispadról az edzője, egyben a szövetségi kapitány, György István adta az utolsó utasításokat. Pár pillanatra rá már időt kellett kérnie, miután az első három pont a spanyolé lett. Nem tudta visszahozni a játékba, becsúszott két rossz adogatás is, 11–5-re nyert Mayorov, így szombaton spanyol–német finálét játsszanak.

A romániai gárda nyakába a bronzérem kerül. Persze, ilyen előzményekkel ez keserédes vigasztalódás.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Ez is érdekelheti

Ökölvívó lett Gyimesközéplok legjobb sportolója 2025-ben

A negyedik alkalommal rendezte meg a sportgáláját a Loki Sport Egyesület. A gyimesközéploki Márton Áron Sportcsarnokban a szombat esti esemény az év értékelése mellett a sportolók, edzők, támogatók és önkéntesek munkájának elismeréséről is szólt.

Téli sportok és Serie A – a vasárnapi sportműsor

Javában zajlanak a versenyek a havas pályákon, melyek egyben selejtezőt jelentenek a téli olimpiára. Az olasz focibajnokság mérkőzéseit követhetjük.

Dobogóközelben végzett a magyar terepkerékpáros a világkupa nyitányán

Vas Kata Blanka negyedikként ért célba szezonbeli első terepkerékpáros világkupaversenyén a belgiumi Gaverében.

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Armand Duplantis olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó svéd rúdugró végzett az élen az európai hírügynökségek – köztük a Magyar Távirati Iroda – 2025 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.

Labdarúgás és alpesi sí – a szombati sportműsor

Világkupával indul a nap, majd fokozatosan a labdarúgás kerül előtérbe. A Serie A és a szaúdi élvonal több mérkőzése is szerepel a kínálatban, a napot a Juventus idegenbeli megmérettetése zárja.

Pár meccs már lesz a képernyőn, közvetítenek egy Erste Liga találkozót – a pénteki sportműsor

Mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, az angol focibajnokságban is indul a Boxing Day.

Mindennek a mérték a kulcsa – az ünnepi asztal kihívásai a székelyföldi élsportolóknál

Míg az átlagember az ünnepek alatt lazíthat és bűntudat nélkül fogyaszthat az ünnepi asztalnál, addig az élsportolóknál a karácsonyi leállás is tervszerű, kontrollált időszak. Székelyföldi élsportolók mesélnek a láthatatlan kihívásokról.

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!