Az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen rendezték a 15–17 éves korosztály, azaz a serdülők országos csapatbajnokságát. A szakszövetség igencsak rossz időpontra írta ki a finálét, hiszen a sportolók éppen vakációznak, így nem is csoda, hogy csupán négy együttes jelent meg szabadfogásban.
A Székelyudvarhelyi ISK és a Marosvásárhelyi ISK ebben az évben megállapodást kötött, mely alapján közös csapattal neveznek – ezt a versenyszabályzat megengedi. A Katona László, Bodrogi Csaba, Balázs Imre, Fazakas Csaba és Gyarmati Ferenc által irányított fiatalok egyaránt 9–1-re múlták felül a CSS Tâgoviște és a Resicabányai ISK gárdáit, ez a két diadal pedig azt jelentette, hogy ők lettek az idei aranyérmesek.
A közös együttes tagjai: Márton Hunor (45 kg-os súlycsoport), Balázs Ottó (48), Pál Zsolt (51), Kaffai Botond (55), Gombos Erik (60), Beke András (60), Alex Matea (65), Csíki Ervin (71), Biró Krisztián (80), Adonis Bucur (80), Alberto Tănase (92) és Alex Monai (110).
Legközelebb szeptember elején lép szőnyegre újból az udvarhelyi-vásárhelyi alakulat, ekkor rendezik az ifik számára az országos csapatbajnokságot.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!