Az elmúlt pénteken érkezett Székelyudvarhelyre a svéd ifiválogatott, napi két edzést tartanak közösen a Székelyudvarhelyi ISK sportolóival. Utóbbi együttes az U15-ös országos bajnokcsapat, tagjai pedig mind romániai válogatottak.
György István, az udvarhelyi sportiskola edzője elmondta, a jó partnerségnek köszönhető, hogy a skandináv nemzeti együttes Székelyföldre érkezett. Nyolc sportoló és az edző alkotja a küldöttséget.

„A svédekekel rendre találkozunk a világkupában, onnan alakult ki a jó kapcsolat. Örvendek, hogy úgy döntöttek, eljönnek Székelyudvarhelyre, velünk készülnek egy hétig. Náluk is vakáció van, így pont kapóra jött ez az időpont.
Náluk van Eb-ezüstérmes, vb-győztes vegyespáros. A svéd asztaliteniszt nem kell bemutatni senkinek sem. Utánpótlásban is épp annyira erősek, mint a felnőtteknél” – mondta el a Székely Sport megkeresésére György István.

Hozzátette, nagy valószínűséggel a nyáron a török hasonló korosztályos válogatott is Székelyudvarhelyre érkezik, illetve jelenleg keresik a módját, hogy a svédek visszahívják őket.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!