Hirdetés

A sportiskolák lesznek a világjárvány egyik legnagyobb vesztesei

Márton Simon szerint az utánpótlás-nevelés Romániában eddig is mostohagyerek volt, és nem hiszi, hogy ez hamarosan változna. Korábbi felvétel
Fotó: Sándor Csilla

2020. április 20., 10:39

Már több mint egy hónapja leálltak a közös edzések Székelyföld egyik legjobban teljesítő, utánpótlás-nevelésre szakosodott sportklubjánál, a Csíkszeredai ISK-nál. A sportiskola mind a hét szakosztálya távedzésekre rendezkedett be.

2020. április 20., 10:39

Ötven éve a Csíkszeredai ISK termeli a térség felnőtt csapatai számára a sportolókat, egy fél évszázadon át itt tanulták meg a sportág ábécéjét a jégkorongozók, sízők, korcsolyázók, dzsúdósok és labdarúgók. Az ISK jelenleg hét szakosztállyal működik, az alpesi sí, cselgáncs, műkorcsolya, gyorskorcsolya és short-track, sífutás, biatlon és jégkorong csapatokban több mint ötszáz gyermek van leigazolva. A tanintézmény igazgatóját, Márton Simont kérdeztük.

– Mennyire bénította meg aktivitásukat a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések? Tudnak edzéseket végezni?

– A sportiskola épületeire, sportbázisaira lakat került. Március közepe óta nincsenek közös edzések egyik szakosztálynál sem.

A tanárok és az edzők minden csoportnak edzéstervet készítettek, online tartjuk a kapcsolatot sportolóinkkal.

A téli sportágakban levezető edzések vannak, a dzsúdó az, amelyiknek nyáron lennének versenyei, de konkrét dátumok nincsenek. A gyerekek lakásaikban, otthonukban, az udvarokon végeznek rendszeresen gyakorlatokat, aki teheti, egyéni futóedzéseken vesz részt a közeli erdőkben.

– A téli sportágakban be tudták fejezni a versenyidényt?

– Sajnos, egyik sportágban sem volt teljes a szezon. Jégkorongban az ifiknél az alapszakasz után lezártak a bajnokságot, alpesi síben és biatlonban több bajnokság elmaradt, akárcsak a korcsolyasportokban. Döntés nincs a folytatásról, bár nincs kizárva, hogy ha lesz hó, decemberben pótolni fogjuk az elmaradt versenyeket.

– Tapasztalt edző, így van rálátása arra, hogy milyen kihívások elé néz a világjárvány sújtotta romániai sportélet. Mi várható?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mivel nem tudjuk, hogy mikor indulhat újra a gazdaság, mikor térhet vissza a rendes kerékvágásba a sportélet.

Az utánpótlás-nevelés Romániában eddig is mostohagyerek volt, nem hiszem, hogy ez hamarosan változna. A felnőtt csapatok többsége szerintem valamilyen szinten el tud majd indulni.

Közölték, hogy a jövő nyári, illetve a két év múlva esedékes téli olimpiára készülő csapat a Román Olimpiai Bizottságon keresztül állami támogatást kap majd. Az utánpótlás-nevelésről országos szintén még senki sem beszélt. Szerintem a

sportiskolák lesznek a világjárvány egyik legnagyobb vesztesei.

Találkozzunk egészségben a sportpályákon, s majd kitalálunk valamilyen megoldást.

Hirdetés

Mindenki mozogjon, sportoljon!

Márton Simon mindenkinek azt ajánlja, hogy otthon a lakásában vagy az udvarán végezzen rendszeresen testmozgást, ha lehet, kertészkedjen, sétáljon minél többet az adott körülmények között. Az immunrendszerünk megerősítése szempontjából fontos a napi rendszeres testmozgás, a táplálkozás és a pihenés – hangsúlyozta a szakember, aki lakása udvarára házilag készített kosárlabda-palánkot szerelt, ahol családi meccsek zajlanak.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!