Kovászna Megye Tanácsa a sporttörvény előírásai alapján a 2025–2026-os versenyszezonra a kosárlabda, asztalitenisz, kerékpár, birkózás, kézilabda, teremlabdarúgás és triatlon szakosztályokat működtető Sepsi-SIC Sportklub számára 3 959 200 lejes támogatást biztosít. A megítélt összegből ebben az évben 1 724 010 lejt utalnak át, a fennmaradó részt pedig jövő év első felében kapja meg a klub.
„A jelenlegi gazdasági helyzetben alacsonyabb összeg áll rendelkezésünkre, mint eddig, és mivel időközben új szakosztályt, a triatlon is elindítottunk, ez egyértelműen a szakágak költségvetésének csökkenéséhez vezet. Mindenkinek meg kell húznia a nadrágszíjat” – fejtette ki Ambrus József.
Összehasonlításképpen, a megyei önkormányzat az előző, 2024–2025-ös idény során valamivel több, mint 4,5 millió lejjel támogatta a Sepsi-SIC tevékenységét, de a zöld-fehér klub hasonló összegű támogatásban részesült a 2023–2024-es versenyszezonban is.
A klubelnök szerint a megszorítások ellenére a célkitűzések maradnak, „nem adjuk lejjebb, meglátjuk, ez mire lesz elég”.
„Nyilván tudjuk, hogy nehezebb lesz, de a legfontosabb a klub pénzügyi stabilitása, hiszen azt látjuk, hogy az országban egyre másra szűnnek meg klubok, egyesületek, főleg csapatsportokban, ahol mondjuk így, nagy pénzeket költöttek, több millió eurós összegeket. Én úgy gondolom, hogy a mi költségvetésünk kiegyensúlyozott és testre szabott, tekintetbe véve, hogy kicsi megye és kisváros vagyunk” – fogalmazott Ambrus József, hozzátéve, hogy felértékelődik az az önrész szerepe.
Ami a klub elsőszámú zászlóvivőjét, a nyolcszoros bajnok és kilencszeres Román Kupa-győztes kosárlabdacsapatot illeti, Ambrus József szerint a céljuk nem lehet más, mint a döntőbeli szereplés bebiztosítása.
„Egyelőre még nagy a bizonytalanság a bajnokságot tekintve, még az sem ismeretes, hány csapat indul, azt viszont tudjuk, hogy a Rapid ismét beerősít, Aradnak is erős gárdája van, szóval nem egycsapatos verseny lesz, én személy szerint remélem, hogy ezúttal is döntőt tudunk játszani, a finálé pedig a lányokon és az edzőn múlik majd, és a szurkolókon, természetesen” – fűzte hozzá.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!