Megkeresésünkre, Csizmás Judit, a Csíkszeredai ISK alpesi sí szakosztályának tanár-edzője elmondta, hogy ezekben a napokban Eforie Nordon készülnek a következő szezonra a csíki sportiskolások.
„Május elején kezdtük el a felkészülést, a nyári alapozást. Ez az első nyári közös edzőtáborunk, majd augusztus végén lesz még egy hasonló közös táborunk Hargitafürdön. A két tábor között hazai környezetben, napi két edzéssel szeretnénk megalapozni a téli szezont” – nyilatkozta Csizmás Judit.
Az edzőtáborozók között van az ISK két válogatott sízője, Balog Kriszta és Mánya Szilas, előbbi az U21-es, utóbbi az U18-as korosztályban szerzett bajnoki címet.
A Csíkszeredai ISK fiatal sízőit Csizmás Judit, Péter Zsombor és ifj. Bíró Tibor tanár-edzők kísérték el a román tengerpartra.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!