Hirdetés

A Román Kupában céloztak az íjászok Alsósófalván

Az egyik legnehezebb pályán kellett teljesíteniük a versenyzőknek
Fotó: Csató Andrea

2024. július 30., 12:54

Az elmúlt napokban a Sószorosban, Alsósófalván rendezték meg a Román Kupa újabb kiadását, ahol közel 50 íjász mérhette össze a tudását az ország minden tájáról. Kovács László, a Szirtisas Íjász Sportklub tagja mesélt az eseményről.

2024. július 30., 12:54

A Román Íjász-szövetség (FRTA) és a Szirtisas Íjász Sportklub közösen szervezte meg július utolsó hétvégéjén a Román Kupát, amelyre 51-en regisztráltak, végül pedig 48-an érkeztek meg a helyszínre és tették próbára magukat.

Az esemény pénteken este rajtolt egy technikai gyűléssel, utána a hivatalos edzés is megtörtént. Szombaton reggel 8 órakor következett a résztvevők regisztrálása, 9-től pedig elkezdődtek a próbatételek. 24 céltábla volt felállítva különböző távolságokra, a gyermekek tradicionális íjjal, a felnőttek hosszabb távról pedig a csigás és az olimpiai íjakkal mérettették meg magukat.

Hirdetés

„Érkeztek Jászvásárról, Bukarestből, Brassóból, Maros és Hargita megyéből, tehát elég szép számban összegyűltünk. Érdekesség, hogy olasz versenyzőnk is volt, habár ő a szebeni íjász egyesület tagjaként jelent meg az eseményen. A gyermekek sem voltak kevesen, a Szirtisas Sportklub fiataljai pedig nagyszerűen teljesítettek, mindhárom dobogós helyet megszerezték tradicionális íj kategóriában” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Kovács László.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Hozzátette, hogy a felnőtt kategóriában is sikerült elég sok érmet otthon tartani, amivel abszolút elégedettek és örültek, hogy ilyen teljesítménnyel tudtak előrukkolni.

Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, az idegenből érkezett íjászok is elégedettek voltak a helyszínnel. Sikerült majdnem a legnehezebb pályát felépítenünk, ami még színesebbé tette a versenyt.

Elmondásuk szerint bíznak benne, hogy jövőre is megszervezünk egy ilyen eseményt. Azonban emellett megpróbáljuk megpályázni az Európa-bajnokság szervezési jogát is” – nyilatkozta Kovács László.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Ezzel azonban nem áll meg az élet, a Szirtisas Íjász Sportklub a 2024-es évben további két Román Kupa viadalt rendez majd, tehát komoly célokkal várják a folytatást.

Folyamatosan a fejlődésen dolgoznak az alsósófalvi íjászklubnál

Maga a sportklub 9 éve létezik, mint bejegyzett íjászegyesület. Romániában ők foglalkoztatják a legtöbb kiskorú gyermeket, akik aktívan vesznek részt versenyeken is, ráadásul kiváló eredményeket érnek el. Jelen pillanatban 75 tagja van a Szirtisasoknak, ráadásul Csíkszeredéban nyitottak egy fiókklubot, ahol szintén igyekeznek bevonzani azokat az embereket, akiket érdekel ez a tevékenység.

„Jöttek visszajelzések, hogy jó lenne, ha nyílna egy-egy munkapont Gyergyóban és Udvarhelyen is, ami hatalmas pozitívum számunkra. Igyekszünk kontroll alatt tartani az edzéseket.

Ezalatt értem azt, hogy figyelemmel kísérjük ki milyen ütemben fejlődik, milyen versenyre érdemes elmennie, a tréningek hogyan zajlanak. Ha kell heti több alkalommal járunk át Csíkszeredába, hogy mindenki megkapja a megfelelő figyelmet”

– hívta fel rá a figyelmet Kovács László.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Hozzátette, hogy gyűléseket szerveznek, ahol mindenki elmondhatja a tapasztalatait, meglátásait, hogy mi segítené a sportklubot a fejlődéshez, valamint miket kellene kijavítani.

„Nagyon jó hangulat van az egyesületen belül, mind a két részről példaértékű az összefogás a verseny rendezésekor is. A kezdetekben 3-4 eseményt szerveztünk évente, most ez a szám idén felugrott 10-re. Ezt az egészet pedig úgy kell elképzelni, mint egy nagy családban.

Az elnök mindenkinek kiosztja a feladatát, az alelnöktől a titkáron keresztül egészen a legfiatalabb tagig mindenki kiveszi a részét egy ilyen rendezésből, mindenkinek szerepe van benne”

– árulta el Kovács László.

A következi Román Kupa előtt egy saját eseménnyel rukkol elő a Szirtisas Sportklub, ugyanis augusztus 17-én verseny rendeznek Székelyvarságon, ahol a résztvevők a felvonóból kell eltalálják a célt, majd ezt követően 10 céllal egy 3D-s kihívás is következik.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Ez is érdekelheti

A svéd asztalitenisz ifiválogatottal edzőtáborozik a székelyudvarhelyi csapat

Egy hétig Székelyudvarhelyre érkezett a svéd U13-as és U15-ös fiú asztalitenisz-válogatott, a helyi ISK hasonló korosztályú együttesével tartanak közös edzéseket.

Élőben az Erste Liga döntője, a kézi BL és az Európa Liga – csütörtökön a tévében

Elkezdődik a várva várt döntő az Erste Ligában a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub között, a labdarúgó Európa Ligában és a Konferencia Ligában a negyeddöntő első mérkőzéseit játsszák, a kézilabda BL-ben a playoffban szerepel a Veszprém.

Sérülten is aranyra tör a székely világelső

Nemrég az egyik edzésen sérülést szenvedett a Góbék Teqball Team klasszisa. Györgydeák Apor felépülése jól halad, a tornagyőzelemért áll asztalhoz a hétvégi brüsszeli versenyen.

Jön a történelmi Erste Liga-döntő, kiélezett csaták minden fronton – Helyzetbe hozunk!

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív. A Helyzetbe hozunk! legújabb részében a legfontosabb hokis, focis és futsalos történéseket vettük górcső alá.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

PSG–Liverpool és Barca–Atlético, kézi BL – a szerdai sportműsor

Újabb két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A női kézilabdázóknál mind a magyar, mind a román válogatott mérkőzést játszik. A Szeged a legjobb nyolc közé juthat.

Világkupán remekelt, itthon aranyérmet gyűjtött be a székelyudvarhelyi asztaliteniszező

Kiemelkedő időszakon van túl Toró Dávid, a székelyudvarhelyi fiatal asztaliteniszező a nemzetközi és a hazai porondon is dobogóra állt az elmúlt napokban.

Real Madrid–Bayern München sztárpárharc kedden a BL-negyeddöntőben

Következnek a negyeddöntők a labdarúgó Bajnokok Ligájában, kedden este a Real Madrid és a Bayern München csap össze a párharc első mérkőzésén. A másik találkozón a Sporting és az Arsenal játszik, a műsorban még két egyéni és három csapatsportág található.

Két aranyéremmel tette le a névjegyét a Román Kupában a Godako

Csiki Róbert első felnőtt országos aranyérmét szerezte meg, Buzás Róbert pedig az U19-es korosztályban utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub látványos teljesítményt tett le az asztalra.

Fiatalítás, rövid felkészülés, komoly célok: kezdődik a világkupa a magyar vízilabda-válogatottnak

Hétfőn kezdi szereplését a férfi vízilabda-válogatott a világkupa selejtezőjében, ahol az A-csoportban sorrendben Görögország, Hollandia és Szerbia vár a csapatra. A torna nemcsak az eredmények, hanem a jövő építése szempontjából is kiemelt jelentőségű.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!