Lajos Orsolya a verseny első napján kezdett, és az első fordulóban magabiztos teljesítménnyel diadalmaskodott: a fehérorosz Vialeta Fjodaravát waza-arival múlta felül, így bejutott a legjobb 16 közé, ahol a hazai közönség előtt szereplő szlovák Lenka Tomankovával találkozott. A kiegyenlített küzdelemben végül ellenfele bizonyult jobbnak, így Orsolya számára a verseny a nyolcaddöntőben véget ért.
Az Európa-bajnokság szabályai szerint az első nyolc hely valamelyikének megszerzése jelent esélyt a vigaszágra, ezért Orsolya további mérkőzést már nem vívhatott Pozsonyban. Ennek ellenére a VSK dzsudósa értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett, amelyet a jövőbeni versenyeken hasznosíthat.
A junior Európa-bajnokságon való szereplés komoly eredmény a fiatal sportoló pályafutásában, hiszen a kontinens legjobb korosztályos versenyzői között mérette meg magát, edzője, Papp Róbert Flórián szakmai irányítása mellett.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!