Hirdetés

A nyolcaddöntő volt a végállomás az udvarhelyi asztaliteniszezők számára

Nagyon erős mezőny gyűlt össze az Argeș megyei településen
Fotó: Frtmromania.ro

2018. április 16., 19:38

Hat sportolóval vett részt múlt hét végén az országos ifjúsági 2-es korosztályú asztalitenisz-bajnokságon a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub. A Câmpulung Muscelen megrendezett háromnapos tornán az udvarhelyiek teljesítménye a jó kezdés után visszaesett, egyikük sem jutott tovább a nyolcaddöntőben.

2018. április 16., 19:38

Rég gyűlt össze ilyen erős és kiegyensúlyozott mezőny az ifjúsági 2-es korosztályban, talán a 2000-es évek elején volt hasonló – tudtuk meg György István asztalitenisz-edzőtől. Az ISK-t Jenei Barnabás, Vetésy Norbert, Karácsony Dániel, Mózes Botond, Bándi Tamás és Geréb Attila képviselte. Egyéniben mindannyian jól kezdtek, magabiztosan nyerték meg selejtezőcsoportjukat, és jutottak a 64-es főtáblára.

Az első kört mindnyájan győzelemmel abszolválták, a másodikban viszont hárman – Mózes, Bándi és Karácsony – kiestek.

A többieknek a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, Jenei a tavalyi román bajnoktól, Vetésy egy temesváritól, míg Geréb egy buzăui sportolótól kapott ki.

A páros versenyszámban is hasonló forgatókönyv szerint alakult a fiatalok teljesítménye, a Jenei–Karácsony, a Vetésy–Geréd és a Mózes–Bándi duó is bejutott a nyolcaddöntőbe, ahonnan egyik kettős sem jutott tovább.

Hirdetés

A sorminta a vegyes párosban folytatódott, Karácsony a marosvásárhelyi Cezara Boeriuval, Jenei az ugyancsak vásárhelyi Adorjáni Csillával, míg Geréb a craiovai Larisa Maleával az oldalán a nyolcaddöntőben esett ki.

Túlságosan leterheltek

Mi az oka, hogy mindannyian a nyolcaddöntőig jutottak, de egyikük sem lépett tovább? – tettük fel a kérdést az edzőnek. „Ezen a szinten a siker nagyon apró dolgokon múlik, hiszen nem egy párharcban maradtunk alul 2–0-s vezetésről.

A gyerekek fejben nagyon fáradtak, koncentrációs gondok lépnek fel náluk, ezt pedig nem lehet csak a sportra fogni. Ez főleg a környékünkön probléma, hogy mindenféle szinten meg kell felelni, ez pedig kifacsarja a gyerekeket.

Nyaranta mindig kemény alapozást végzünk, ősszel jönnek is az eredmények, szinte mindenhol tarolunk, tavaszra pedig a mentális fáradtság miatt hatalmasat esik a teljesítmény” – jött a válasz György Istvántól.

Egyébként az elmúlt években óriásit fejlődött a romániai asztalitenisz, a nemzetközi sikereknek és a kemény munkának köszönhetően az országban nagyon megerősödött a sportág.

Talán akkor volt még ilyen kemény a mezőny, amikor György Szilárd volt ifjúsági játékos. És ez minden korosztályra igaz, hiszen a mostani ifjúsági 2-es korosztály egyharmadát ifjúsági 3-asok alkották. Ez pedig csak a sport javára válik

– tette hozzá az edző.

A hét végén már az ifjúsági 1-eseken a sor, a Besztercén rendezendő országos bajnokságon egyelőre Tamás Szabolcs és Sánduly Levente indulása biztos.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!