Bianca Andreescu úgy döntött, nem vesz részt az augusztus 31–szeptember 13. között esedékes amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Open női egyesének címvédője döntését közösségi oldalán tudatta rajongóival.
A 20 éves kanadai-román lány azt írja, nehezen határozta el magát, de az őszi térdsérülését követően a pandémia alatt nem sikerült visszanyernie korábbi formáját. Mivel nem tudna a legmagasabb szinten teljesíteni, ezért távol marad a tornától.
Andreescu a 2019-es US Open-döntőben az amerikai Serena Williamset győzte le két szettben.
Bejegyzésében a New York-i Grand Slam-torna megnyerését eddigi pályafutása csúcspontjának nevezte, a szervezőknek pedig kifejezte elismerését az erőfeszítésekért, hogy idén is megrendezik a tornát.
A Kanadában született teniszező tavaly októberben a sencseni WTA-világbajnokságon sérült le, azóta egyetlen mérkőzést sem játszott.
A férfi egyesben címvédő Rafael Nadal a napokban szintén visszalépett a US Opentől, a spanyol klasszis elsősorban az egészségügyi kockázatokra hivatkozott a bejelentésében. A férfi és női mezőnyben Andreescu és Nadal mellett több más topjátékos is kihagyja a tornát: így pédául Roger Federer, Gael Monfils, Fabio Fognini, Stan Wawrinka, Ashleigh Barty, Elina Szvitolina, vagy Kiki Bertens sem indul a világjárvány kitörése utáni első Grand Slamen.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!