Hirdetés

A nemzetközi mezőnyben is megállják helyüket az udvarhelyiek

Toró Dávid és Bărdaș Márk az U12-esek dobogóján
Fotó: Facebook/György István

Kiváló eredményekkel tértek haza a Székelyudvarhelyi ISK asztaliteniszezői a győri Reménységek Kupájáról, a nemzetközi versenyen négy dobogós helyezéssel zártak.

2023. április 18., 15:15

Németország, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia és a házigazda Magyarország képviselői vettek részt a Reménységek Kupája elnevezésű, utánpótláskorú (U11, U12 és U13) asztaliteniszezők számára hétvégén rendezett versenyen.

A Székelyudvarhelyi ISK György István edző vezetésével mindhárom korosztályban érdekelt volt. Az U11-eseknél a nagyon erős mezőnyben Szőcs Norbert nem tudott főtáblára jutni, míg Gelei Nimród a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget.

Hirdetés

Az U12-eseknél Toró Dávid nagy formában játszott, senki sem tudta megállítani. A dobogó legmagasabb fokára állhatott, míg a harmadikra Bărdaș Márk, aki az elődöntőben szenvedett vereséget. A feltörekvőben levő Dániel Krisztián pedig a legjobb 16 között végzett.

Toró Dávid az U13-asok közt is asztalhoz állt, a jó formája kitartott, ám az elődöntőben megtorpant, így a bronzérem került a nyakába.

Toró Dávid a harmadik helyen végzett az U13-asok között •  Fotó: Facebook/György István Galéria

Toró Dávid a harmadik helyen végzett az U13-asok között
Fotó: Facebook/György István

A fiatal székelyudvarhelyi asztaliteniszezőt egyéni díjban is részesítették, őt választották meg a legjobb külföldi versenyzőnek.

„Az összesített csapatversenyben második helyen végeztünk, két ponttal lemaradva Ceglédtől, ez nagyszerű eredménynek számít. Három kemény nap után vagyunk, nagyon színvonalas megmérettetés volt. A versenyek pedig tovább folytatódnak, szerdán reggel indulunk Franciaországba, Metzben rendezik a WTT Youth Contender (világkupa-sorozat, szerk. megj.) újabb állomását, ahol Toró Dávid az U13-asok között fog versenyezni. A többiek pedig itthon készülnek, hiszen egy hónap múlva házigazdái leszünk az U13-as korosztályos országos bajnokság döntőjének” – mondta el megkeresésünkre György István edző.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Budapesten rendezik az idei teqball-világbajnokságot

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) bejelentése szerint december 1–6. között Budapest ad otthont a 9. teqball-világbajnokságnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!