A marosvásárhelyi Szőcs Barnedettével felálló román női válogatott hamar lerendezte a Belgium elleni szerdai meccsét, 3–0-ra magabiztosan nyert. Szőcs Bernadette juttatta vezetéshez a csapatot, aki 3–1 arányban győzte le Nathalie Marchettit, majd Elizabeta Samara szintén 3–1-re, Daniela Dodean pedig 3–0-ra múlta felül ellenfelét.
A címvédő Románia csütörtökön 16 órától Olaszországgal mérkőzik meg a továbbjutásért.
A magyar női válogatott ennél nehezebben kerekedett felül Horvátországon, amelyet 3–2-re sikerült legyőznie. A magyarok hiába vezettek 2–0-ra Madarász Dóra és Póta Georgina megnyert meccseivel, mivel Imre Leila elveszítette a maga mérkőzését, akárcsak a másodszor játszó Madarász, de a mindent eldöntő ötödik összecsapáson Pótának sikerült behúznia a győzelmet.
Ezzel esélyük maradt a csoportelsőségre, de ehhez bravúrt kell végrehajtaniuk, ugyancsak csütörtökön 16 órától a legutóbbi döntős Portugáliával találkoznak.
A román férfi együttes a második mérkőzését is megnyerte, Luxemburg után Finnországot is 3–1-re győzte le. Rareș Șipoș és Ovidiu Ionescu behúzták az első két meccset, de aztán a marosvásárhelyi Szőcs Hunor vereséget szenvedett, ezután azonban Ionescu ötszettes meccsen eldöntötte a párharcot.
A csütörtöki játéknapon 19 órától a román játékosok Szlovéniával küzdenek meg a negyeddöntőbe jutásért.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!