A 11. forduló szombati mérkőzései után vasárnapra már csak a dobogósok sorrendje volt kérdéses, ezért nagy érdeklődés övezte az éllovas Minimobila és az őt követő csibai Ajax összecsapását. Az első negyedóra feszült hangulatban zajlott, de a vásárhelyi csapat két gyors góllal magához ragadta a játék irányítását, majd még háromszor zörrent a csibaiak hálója. Az Ajax nem adta fel kétgólosra faragta hátrányát, de már nem tudta behozni a lemaradást (5–3).
Győzelmével egy év kihagyás után ismét a vásárhelyi csapat vitte el a Café Sport-trófeát, míg a tavalyi győztes, a somosdi Manchester a második, Csiba a harmadik helyen végzett. Utóbbi csapat idén nevezett be először a bajnokságba, zömével tizenéves fiúkkal, és céljuk csupán annyi volt, hogy a tabella első felében zárjanak. Ezzel szemben viszont egy lépésre kerültek a bajnoki címtől – tudtuk meg Tanászi János csapatvezetőtől.
A díjkiosztón a somosdiak és a csibaiak elismerték a Minimobila fölényét, amely tapasztalattal, nyugodtan, céltudatosan focizta végig a bajnokságot. A résztvevő csapatok már most érdeklődtek a következő versenykiírás iránt, továbbá javaslatokat tettek a szervezőknek a szabályzat módosítására, az elhalasztott mérkőzések, esetleges játékvezetői bántalmazások és a közbiztonság tekintetében.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!