A két csapat az előző világbajnokságon a négy között találkozott egymással, akkor az olaszok 12–10-re nyertek a sérült Varga Dénest gyakorlatilag nélkülöző magyarok ellen - a világ egyik legjobbja akkor egy ujjtörés miatt csak perceket töltött a vízben - és végül meg sem álltak az aranyéremig. Tavaly a tokiói olimpián 5–5-ös döntetlent játszottak egymással a csapatok a csoportkörben.
Első támadásból akciógólt szerzett a hazai csapat, Hárai Balázs centerből gyönyörűen csavart az olasz kapus feje fölött a hálóba, a címvédő azonban kettős emberelőnyből rögtön válaszolt. A magyarok is értékesítették első fórjukat, Hárai egy kipattanót lőtt be közelről. Szinte másodpercekkel később érkezett az újabb olasz előny és az azzal járó gól.
A játékvezetők "szívbaj nélkül" szórtak ki mindenkit, a magyarok is kettős előnybe kerültek, Varga Dénes pedig szép kapásgóllal szerezte meg újra a vezetést, ezt követően pedig jött Vogel Soma első védése is. Az eredmény nem változott az első szünetig, az olaszok viszont ez alatt három előnyt, köztük egy duplát is elhibáztak.
A második negyed elején a nyári kánikulában az olasz csapat "lehűtötte" a margitszigeti publikumot, gyors egymásutánban három gólt szerzett, és kettővel ellépett. A magyarok Manhercz Krisztián révén több mint egy teljes játékrésznyi gólcsendet törtek meg, nem sokkal később pedig az olasz Pro Reccóval néhány hete Bajnokok Ligája-győztes Zalánki Gergő bombázott Marco Del Lungo fejét súrolva a hálóba, kiegyenlítve ezzel. A meccs felénél mégis az olaszoknál volt az előny Di Fulvio csodálatos ejtése által.
A harmadik negyedből már több mint három perc eltelt, amikor újra rezdült a háló, Vogelnek kellett maga mögé nyúlnia a belgrádi BL nyolcas döntő legértékesebb játékosának választott Giacomo Cannella lövése után, Vámos Márton azonban fórból gyorsan válaszolt.
A rivális újra előnyből talált be - Vogel védése után a kapufáról visszapattant rá a labda, onnan pedig a képzeletbeli gólvonal mögé -, a következő hazai fór előtt pedig Märcz Tamás időt kért. A megbeszélés után a figura Mezei Tamásra jött ki, közeli húzását azonban védte az olasz kapus, de a túloldalon Vogel is megvillant hátrányban.
Az olaszok kétgólos előnnyel vághattak neki a zárónegyednek, nem sokkal később pedig lőtávolon kívülre került a magyar válogatott, miután Gonzalo Echenique egy elképesztően hanyag és meglepő csuklómozdulattal lőtt látványos gólt Vogel hóna alatt. A magyar lövők naggyá tették Del Lungót, Hárai kiállítása alatt pedig az olaszok eldönthették volna az összecsapást, de Zalánki nagyszerűen védekezett.
Négy perccel a vége előtt Vámos kettőre csökkentette a különbséget, de Di Fulvio negyedik góljával lezárták a legfontosabb kérdéseket. Az utolsó percre Manhercz és Vámos góljainak köszönhetően 11–9-re feljött a magyar csapat, előbbi azonban 27 másodperccel a vége előtt ziccert rontott, amivel a "matematikai esély" is elszállt. Jansik Szilárd még 17 másodperccel a vége előtt betalált, de az olasz "lenyelték" a labdát.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!