Hirdetés

A legvégén leállt a címvédő autója, új győztese van a Hargita Ralinak

Mindkét nap remekül versenyzett Sebastian Barbu
Fotó: RallyPhoto Hunters

2023. május 06., 19:12

Végig sakkban tartotta az országos bajnokot az első nap győztese a Hargita Ralin. Új nyertest avattak, a helyiek is örülhettek a legvégén.

2023. május 06., 19:12

A pénteki napot követően szombaton kilenc gyorsasági szakasz várt a Hargita Rali mezőnyére az országos bajnokság nyitófordulójában.

Hirdetés

Miután letudták az első kört – azaz, a szombati nap teljesítették először a három gyorsasági szakaszt – a Barbu-Iancu duónak megmaradt az az előnye, amit az első nap összegyűjtött (13 másodperc). Az országos bajnok Tempestini tartotta a tempót a nagyszebeni riválisával. Nagy volt a harc a dobogó harmadik fokáért, itt a Gîrtofan-Marișca-Issaev hármas dulakodott, csupán hét másodperc volt hármójuk között.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

A hazai környezetben versenyző Jakab Attila-Mag Levente páros időközben átvette a vezetést kategóriájában (Nat12), annak köszönhetően, hogy a lövétei gyorsot ők nyerték meg. Így is csak 2 másodperc választotta el őket a második Simon-Verdes egységtől.

A második körben bár Tempestini megnyerte a homoródalmási és a szentpáli gyorsakat is, hátránya nem nagyon csökkent, hiszen Barbu szinte hasonló időket ment. A lövétei sem hozott újdonságot, így megmaradt a 11 másodperces különbség.

Jakab Attila •  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Jakab Attila
Fotó: RallyPhoto Hunters

Jakab Attila szenzációsan menetelt, az utolsó kör előtt már 24 másodperces előnyt gyűjtött össze kategóriájában.

Az utolsó hurok volt a döntő

Homoródalmáson csak egyetlen másodpercet hozott a címvédő. Szentpálon is csak egy másodperc volt a különbség közöttük, így a lövétei szakaszra úgy érkeztek, hogy Barbuék összetettbeli előnye nyolc másodperc volt. Ennyit kellett volna ledolgoznia egy 13,2 km-es távon Tempestininek.

Az országos bajnoknak végül a rajtig sem sikerült elérnie, technikai okok miatt félre kellett húznia.

A második helyre így a Bogdan Marișca–Sebastian Itu páros jött be. A harmadik pedig a bolgár Issaev–Spirov lett – úgy, hogy Gîrtofan egy gumidefektet szenvedett az utolsó gyorsaságin.

Simone Tempestini •  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Simone Tempestini
Fotó: RallyPhoto Hunters

Sebastian Barbu és Bogdan Iancu tavaly a második helyen végzett a Hargita Ralin, úgy, hogy az utolsó gyorsaságin fékproblémákkal kellett megküzdeniük, így akkor a címvédő bebiztosította a győzelmet.

Ezúttal szinte tökéletes versenyzéssel lettek elsők a nagyszebeniek, először nyertek Székelyudvarhelyen.

A helyiek is örülhettek, a 12-es kategóriában a Jakab Attila–Mag Levente duó szombaton óriásit ment, majdnem minden etapot megnyertek, így a dobogó legfelsőbb fokára állhattak.

A Hargita Rali 31. kiadása óriási népszerűségnek örvendett, mind a Székelyudvarhely közelében lévő futamokon, mind a városban rendezett szuperspeciálisra nagyon sok sportszerető látogatott ki.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Dobogóközelben végzett a magyar terepkerékpáros a világkupa nyitányán

Vas Kata Blanka negyedikként ért célba szezonbeli első terepkerékpáros világkupaversenyén a belgiumi Gaverében.

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Armand Duplantis olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó svéd rúdugró végzett az élen az európai hírügynökségek – köztük a Magyar Távirati Iroda – 2025 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.

Labdarúgás és alpesi sí – a szombati sportműsor

Világkupával indul a nap, majd fokozatosan a labdarúgás kerül előtérbe. A Serie A és a szaúdi élvonal több mérkőzése is szerepel a kínálatban, a napot a Juventus idegenbeli megmérettetése zárja.

Pár meccs már lesz a képernyőn, közvetítenek egy Erste Liga találkozót – a pénteki sportműsor

Mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, az angol focibajnokságban is indul a Boxing Day.

Mindennek a mérték a kulcsa – az ünnepi asztal kihívásai a székelyföldi élsportolóknál

Míg az átlagember az ünnepek alatt lazíthat és bűntudat nélkül fogyaszthat az ünnepi asztalnál, addig az élsportolóknál a karácsonyi leállás is tervszerű, kontrollált időszak. Székelyföldi élsportolók mesélnek a láthatatlan kihívásokról.

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Termelték az érmeket a csíki tekvandósok a kupaküzdelmeken

Több korosztályban és szinte minden versenyszámban érmes helyezéseket szereztek a Csíki Titánok versenyzői a Jászvásáron az elmúlt napokban megrendezett 2025-ös Román Kupa küzdelmein.

Alpesi sí, terepkerékpár és az FK Csíkszereda kiszállása – a hétfői sportműsor

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése zárja a Szuperliga aktuális fordulóját, a nap korábbi szakaszában alpesi sí és terepkerékpár is képernyőre kerül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!