A galaci és a csíkszeredai csapat jól ismeri egymást: ősszel, a bajnoki rajt előtt már játszottak felkészülési meccset, a bajnokságban pedig már kétszer összemérték erejüket. Ezeken a találkozón galaci győzelmek születtek.
A télen viszont átalakított csíki csapattal találta szembe magát a United, három felkészülési meccsen két csíki és egy Duna-parti sikert lehetett elkönyvelni.
A galaciaknál edzőcsere volt a tavaszi rajt előtt, Cosmin Gherman helyét a portugál Vitor Hugo Costa Azevedo Rodrigues vette át, aki aktív teremlabdarúgóként bajnok volt a Marosvásárhelyi City’usszal, majd edzőként Azerbajdzsánban, illetve az Egyesült Arab Emírségekben dolgozott.
Érkezésével a galaciak előbb simán bejutottak a Román Kupa legjobb nyolc csapata közé (10–3-as eredménnyel búcsúztatták a 2. ligás Bukovina Vîcov csapatát), majd a bajnokság tavaszi rajtján Călărași-on nyertek 5–2-re.
Az Imperial Wetnél a tél nagy változásokat hozott, a játékosok egy része távozott, akiket portugál, illetve spanyol játékosokkal pótolt a szakvezetés. Többen úgy érkeztek, hogy tisztában voltak az itteni bajnoksággal, hiszen már megfordultak Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen vagy Déván.
A felkészülés során Gyergyószárhegyen Benedek-kupát nyert a csapat, a Román Kupában a Dunărea Călărași együttesét simán legyőzték, majd a bajnokságban nagyon könnyen nyertek a Resicabányai Muncitorul otthonában.
„Nagyon nehéz meccsre számítunk, mondhatni az idény legfontosabb mérkőzése következik. Galac fel fogja szívni magát, egyértelmű, hogy nyerni jönnek. Edzőcsere is volt náluk, így minden bizonnyal a játékuk is változik folyamatosan. Nálunk kicserélődött a csapat, sikerült azóta két felkészülési meccsen legyőzni őket.
Fontos lesz továbbá, hogy miként állunk bele a meccsbe, és ki rúgja majd az első gólt. Mi győzni szeretnénk, és ezért mindent megteszünk. Reméljük, sokan ki fognak látogatni a találkozóra, és végig mellettünk lesznek a szurkolók” – mondta el Szőcs Loránd, a csíkiak vezetőedzője.
A Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik, helyszín az Erőss Zsolt Aréna. Egy belépő 5 lejbe kerül, a 14 éven aluli gyerekek számára ingyenes.
Teremlabdarúgás, Román Kupa, negyeddöntő:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Jászvásári Poli CSM (szombat, 18 óra)
Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United (szombat, 17 óra)
Fortius Buzău–Temesvári Informatica (vasárnap, 17.30)
Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo (szerda, március 7., 15.30)
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!