A román teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszát követően a legjobb hat együttes elkezdte a rájátszást. A két székelyföldi gárda, a Csíkszeredai Imperial Wet és a Futsal Klub Székelyudvarhely elkerülte egymást, előbbi megnyerte az alapszakaszt, így három pontot vitt tovább, míg utóbbi a hatodik pozícióban zárt, így nulla egységgel vágott neki a play-offnak.
Az I. csoportban már lejátszották az első mérkőzést, a Dunărea Călărași 3–1-re verte a Temesvári Informaticát. Az Imperial Wet szerdán 18.30-kor kapcsolódik be, az Erőss Zsolt Arénában fogadja Călărași csapatát.
A két együttes az alapszakaszban kétszer játszott egymás ellen, mindkét találkozón hazai siker született, szeptemberben a Dunărea 6–5-re győzött, decemberben pedig az Imperial Wet nyert 4–2-re.
Cosmin Gherman, az Imperial Wet vezetőedzője: „Mostantól számunkra minden mérkőzés egy döntő, amelyen kötelező a győzelem. A friss kupagyőztest fogadjuk, de bízom a fiúkban, a befektetett munkában, és hiszem, hogy képesek vagyunk győzni. Szeretnénk megismételni a Déva elleni hazai meccsen mutatott játékot, és levonni a tanulságot az Udvarhely elleni mérkőzés hibáiból. Călărași egy nagyon erős, tapasztalt játékosokból álló, fegyelmezetten játszó gárda, egyáltalán nem lesz könnyű találkozó.
Az FK Székelyudvarhely is győzelmi kényszerben van, hiszen az első fordulóban hazai pályán 5–2-re alulmaradt a Galaci Uniteddal szemben. Jakab Zoltán legénységére viszont nem vár könnyű feladat, szerdán 18 órától a Dévai Autobergamo otthonában vendégszerepelnek. Mivel Déva egy pontot hozott magával az alapszakaszból, nagy téttel bír a szerdai találkozó. FK-siker esetén az udvarhelyi csapat továbbra is harcolhat a dobogóért, ha viszont kikap, tetemes hátrányba kerül.
A mérkőzéseket a tervek szerint élőben közvetíti a Futsal Romania Youtube- és Facebook-csatornája.
I-es csoport: Csíkszeredai Imperial Wet–Dunărea Călărași (18.30).
Teremlabdarúgó 1. Liga, play-off, I-es csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 3 | 3 | 0 | 0 | 14–6 | 12 |
| 2. | Dunărea Călărași | 4 | 2 | 0 | 2 | 12–10 | 7 |
| 3. | Temesvári Informatica | 3 | 0 | 0 | 3 | 2–12 | 0 |
II-es csoport: Dévai Autobergamo–Futsal Klub Székelyudvarhely (18.00).
Teremlabdarúgó 1. Liga, play-off, II-es csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Galaci United | 3 | 3 | 0 | 0 | 13–5 | 12 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 3 | 1 | 1 | 1 | 12–8 | 5 |
| 3. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 4 | 0 | 1 | 3 | 10–22 | 1 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!