A második helyen végzett tavaly az alfavi kisiskolások csapata a megyei versenyen, és ugyanakkor Kiss Hanna és Kiss Abigél egyéniben is rangos megmérettetéseken szerepelnek a legjobbak között. Ők Kiss Arnold lányai, akik ezáltal egy több nemzedékre visszanyúló családi sakkozó hagyományt visznek tovább.
Amikor a téli esték otthoni sakkpartijai már komolyabb színvonalúra emelkedtek, már szükség volt arra, hogy szintet lépjenek, más ellenfelekkel is szembenézzenek a lányok, és rendszeressé váljon a sakk-képzés. Ekkor született meg a Sövér Elek iskolában a sakkcsapat, amely hamar népszerűvé vált.
Kiss Arnold alkalmanként közel harminc alfalvi és hozzájuk csatlakozó csomafalvi gyermeknek tanítgatta a sakk alapjait.
Elindultak versenyeken is, a megyei küzdelmeken a második helyen végzett a csapat, egyéniben pedig a Kiss-lányok értek el kiváló eredményeket. Hanna és Abigél Kolozsváron, Bușteniben és Csíkszeredában is dobogósok volt, a második és harmadik helyen végeztek. A hét végén Kolozsváron, az ország egyik legrangosabb nemzetközi versenyén is asztalhoz ültek, közel 300 sakkozó között.
Nyílt versenyt tartottak, ahol nemzetközi nagymesterek, FIDE-mesterek és mesterjelöltek voltak a mezőnyben.
Hanna itt negyedik lett korosztályában. Felnőttekkel is játszott, többek közt egy nemzetközi nagymesterrel is.
Csak a végső számolásnál történt korosztályonként a díjazás. A két lány egyébként a 8 éven aluliak korosztályához tartozik. Hanna másodikos, Abigél még előkészítő osztályba jár. A lányok tehetségére már mások is felfigyeltek. A marosvásárhelyi sportiskolát képviseli, október második felében az iskolások országos versenyén is bemutatkozhat.
Egyébként a korondi Kerámia Sakk Egyesület igazolt versenyzője ő is és Abigél is, valamint a szintén alfavi Vargyas Tamás és csomafalvi Domokos Márk is.
Gyergyószéken ugyanis nincsen egyetlen sportegyesület sem, ahol a hazai sakkszakszövetség által hivatalosan elismert sakk-szakosztály létezne.
A sakkozó gyermekek programja elég zsúfolt, a napokban a III. Korondi Kerámia Kupa Nemzetközi Sakkversenyen szerepelnek, majd pedig alig lesz olyan hétvégéjük, amikor ne versenyeznének. Eközben csütörtökönként az iskolában zajlik a sakktevékenység, és a Kiss-lányok otthon is sakkoznak, napi 2–3 órát.
Október 7-én Alfaluban is versenyezni fognak, ide várják Udvarhely, Csíkszereda, Marosvásárhely és más települések versenyzőit és persze a gyergyószéki sakkozó gyermekeket is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!