
Az adománygyűjtő nap Gubacsi Gábor kosárlabdaedző ötlete volt, a Székelykeresztúri Egyesülés vezetősége pedig örömmel karolta fel a kezdeményezést – tudtuk meg Klein László elnöktől. „A sajnálatos székelyudvarhelyi tragédiának vannak keresztúri érintettségű áldozatai is, akiknek az összeomlott bentlakásban odavesztek bizonyos javaik. Ezeknek pótlására jött az ötlet, hogy egy sportnappal együtt jótékonysági adománygyűjtést is szervezzünk. Az Egyesülésen belül működő kosárlabda-szakosztály vezetője, Gubacsi Gábor kezdeményezésére végül
Korosztályokra bontottuk, délelőtt a 0–4. osztályosoké volt a főszerep, közel 120-an jöttek el, délután pedig a labdajátékok következtek, fociztak, kosárlabdáztak, kézilabdáztak, asztaliteniszeztek és floorballoztak a gyerekek. Ez is volt az egyik célja a sportnapnak, hogy a gyerekekkel megismertessük a sportágakat, jöjjön meg a kedvük, hogy mozogjanak minél többet” – foglalta össze a szombati eseményt Klein.

Mint megtudtuk, a városi sportcsarnok folyamatosan meg volt telve, a várakozásokon felül teljesített mindenki. „A szülők is kitettek magukért, zsíroskenyérrel, szendvicsekkel, süteményekkel, palacsintával várták a gyerekeket,
Én azzal tudtam hozzájárulni az eseményhez, hogy elhoztam a román minifoci-válogatottal elhódított világbajnoki trófeát, erre is nagyon sokan kíváncsiak voltak. Örvendünk annak, hogy megmutattuk, egységben az erő és az összefogás mennyire jól működik” – zárta a beszélgetést Klein László.

Gubacsi Gábor ötletgazda pedig kiemelte, hogy reményeik szerint a szombati sportnap egy sorozat első állomása, szeretnék még többször megismételni, és továbbra is azon dolgoznak, hogy Székelykeresztúron megerősítsék a sportot és a különböző mozgásformákat.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!